Zelenszkij amerikai nyomásra rábólintott a béketárgyalásokra

2022.11.09.
Olvasási idő: 2 perc

Volodimir Zelenszkij komoly feltételekhez kötötte a béketárgyalások megvalósulását, a világ most Oroszország válaszára vár. A híresztelések szerint a Fehér Ház és az Európai Unió szerveinek egyre csak tornyosuló nyomása miatt adta be a derekát az ukrán államfő. Joe Biden mindinkább elégedetlen és akárcsak a közvélemény, ő is a háború befejezését sürgeti.

A hét folyamán Zelenszkij egyik tanácsadója azt állította, hogy a tárgyalások addig nem valósulnak meg, míg Vlagyimir Putyin marad Oroszország vezetője. Ennek ellenére az ukrán elnök a keddi nap folyamán első ízben ismertette a kikötéseit a béketárgyalásokat illetőleg.

Kihangsúlyozta, hogy csak akkor hajlandó tárgyalni a ‘valódi’ békéről, ha Ukrajna megtarthatja teljes területi integritását.

„Aki komolyan kezeli a klímaváltozás problémáját, annak éppen olyan fontosnak kellene tartania az orosz agresszió megfékezését is. Rá kell venni Oroszországot a béketárgyalásokra”, magyarázta egy egyiptomi klímakonferencián.

„Megismétlem: a területi integritás helyreállítása, az ENSZ Alapokmányának tiszteletben tartása, kártérítés az anyagi veszteségekért és büntetés minden háborús bűnösnek. Illetve kezesség arra vonatkozóan, hogy ez még egyszer nem fog megtörténni. Ezek abszolút érthető feltételek”, tisztázta elvárásait.

Nemrégiben az ukrán kormány ismételten azt állapította meg, hogy a Krím-félsziget területe -amely 2014 óta Oroszország fennhatósága alá tartozik- valójában Ukrajnát illeti. Továbbá, meg szeretnék valósítani a térség felszabadítását.

A Washington Post amerikai napilap rávilágított arra, hogy „Zelenszkij azzal, hogy elzárkózott a Putyinnal való tárgyalások elől, komoly bonyodalmakat generált Európa-, Afrika- és Latin-Amerika-szerte. A háború destruktív hatásai mind az élelmiszerek, mind pedig az üzemanyag szempontjából rendkívül drasztikusak.”

A megszabott kitételek azonban meglehetősen unszimpatikusak lehetnek a Kreml számára. Különösen azért, mert Putyin elnök már aláírta a négy haborús régió Oroszországhoz csatolásáról szóló alkotmányos törvényeket. Mindemellett, a harc még mindig tart a donyecki, a herszoni, a luhanszki és a zaporizsjai területeken.

Ugyanakkor, jelen pillanatban egyik fél sem zárkózik el a tárgyalások gondolatától, így még bármi megtörténhet.

Érdekelhet még: Az EU külügy szerint jólétünk Kína és Amerika kezében összpontosul

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél