2024-től az EU minden polgárának digitális pénztárcát biztosíthat

2022.11.17.
Olvasási idő: 1 perc

Az Európai Unió 2024-re tervezi az egységes digitális pénztárca bevezetését, ugyanakkor a kezdeményezést az elmúlt időben több jogvédő csoport is bírálta.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az EU már tavaly június óta tervezi az egységes digitális tárca bevezetését, most viszont úgy néz ki, hogy 2024-ben valóban élesbe mehet az alkalmazás. A tárca lehetővé teszi majd az uniós állampolgárok számára, hogy gyakorlatilag egyetlen kattintással igazolják a személyazonosságukat, de például jogosítványt és más igazolványokat is lehet majd tárolni az alkalmazásban.

A Mozilla és a Google szerint nem elég biztonságos az alkalmazás

Romana Jerkovic, az EU Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságának (ITRE) tagja elmondta, ahhoz, hogy tartani tudják az ütemtervet, még 2023 előtt közzé kell tenniük a pénztárca terveit és a specifikációkat.

„A jogalkotási folyamat jövő tavaszra befejeződhet, ami megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a tárca 2024-ben élesbe mehessen. A terv szerint az uniós tagállamoknak 12 hónapjuk lesz arra, hogy a rendelet elfogadását követően kiadják a tárcájukat.” – mondta Jerkovic.

A kezdeményezést ugyanakkor több digitális jogvédő csoport és technológiai vállalat is bírálta. Ilyen például a Mozilla és a Google is, a két óriásvállalat szerint a digitális tárca nem lenne elég biztonságos a mostani alkalmazásokhoz képest, és a határidőn belüli bevezetés is problémát jelenthet. Más vállalatok szerint pedig a tárcát nagyon drága lenne integrálni a jelenlegi rendszerekbe.

Az év elején egyébként vita alakult ki az egyedi azonosítók használatával kapcsolatban, mivel azokat akár nyomon követési célokra is használni lehetne. Emiatt a digitális pénztárca a jelenlegi törvények alapján több országban illegális lenne, így például Németországban, Ausztriában és Hollandiában is.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél