Logan Paul harcot indított a kriptocsalási ügye miatt őt bírálók ellen

2022.12.26.
Olvasási idő: 1 perc

Logan Paul ma már egyértelműen kiemelkedő alakja az internetes világnak. Azt, hogy mivel és hogyan érdemelte ezt ki, nem fogjuk megvitatni ebben a cikkben. Az viszont tény, hogy videóival felfoghatatlanul sok követőt szerzett magának. Ma pedig már bármihez nyúl, mondhatjuk, hogy arannyá válik (bár ki tudja meddig). Az utóbbi időkben testvéréhez hasonlóan a bunyós karrierjét építgeti, bár nem annyira sikeresen, mint a tesó. Viszont azért volt egy óriási bevételt hozó WWE pankrációs meccse is idén.

Logan Paul most próbálja elvarrni a szálakat

De volt egy projektje, ami rengeteg problémát okoz számára mostanában és nem is ez az egyetlen kriptos ügy, amiben felmerült a neve. Azzal vádolják ugyanis, hogy embereket csapott be egy kriptovaluta-alapú játékkal, amelyben játékkal lehetett (volna) pénzt keresni. De a játékosok elkezdték azzal vádolni, hogy egyáltalán nem kaptak annyit és úgy, ahogy azt ígérte nekik az influenszer médiaszemélyiség. Alapvetően Logan Paul egy videójában beszélt a CryptoZoo nevű játékról, amelyről azt állította, hogy pénzt lehet vele keresni, miközben jól szórakoznak a játékosok. De mint kiderült, csak egy csalásról volt szó, amelyről a CoffeZilla névre hallgató YouTuber is készített egy leleplező videót.

CoffeZilla videójában több „áldozat” is megjelent, akik azt állították, hogy rengeteg pénzt el is költöttek a játékban. Viszont semmit nem kaptak abból, amit ígértek nekik, úgyhogy bár a játékot magát nem Logan csinálta, rendkívül sok támadást kapott. Sőt, még a testvérét is betámadták az ügy kapcsán, hiába nem volt köze hozzá. És a legújabb felháborodást az váltotta ki, hogy Logan elkezdett mindenkit blokkolni, aki az ügyről vlogolt vagy tweetelt. Erről elég sokan osztottak meg képeket a közösségi médiában, miközben azért páran elkezdték védeni is az influenszert. Ők azt hangsúlyozták, hogy Logan nem tudta, hogy csalásról van szó és teljesen jóhiszeműen beszélt a játékról.

Érdekelhet még: Fő az óvatosság: naponta több mint 350 kamutoken lát napvilágot

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el

Mielőtt továbblépnél