A NASA szerint Kína a Hold elfoglalására pályázhat

2023.01.03.
Olvasási idő: 2 perc

Peking űrprogramja óriási sikereket ért el az elmúlt évtizedben, jelentette ki a NASA vezetője, Bill Nelson. Véleménye szerint az ázsiai ország igényt tarthat a Holdra.

Kína megpróbálhatja ellenőrzése alá vonni a Hold nyersanyagokban leggazdagabb helyeit, ha megnyeri a Föld körül keringő égitestért folyó versenyt az Egyesült Államokkal szemben – mondta Bill Nelson, a NASA ügyvezetője.

„Tény: űrversenyben vagyunk” – nyilatkozta Nelson a Politico című lapnak múlt vasárnap.

„És az is igaz, hogy jobb, ha vigyázunk, nehogy ők [Kína] tudományos kutatás ürügyén eljussanak a Holdra. És az sem kizárt, hogy azt mondják: ‘Maradjatok távol, mi itt vagyunk, ez a mi területünk'” – figyelmeztetett.

A probléma a NASA feje szerint az, hogy a Hold déli pólusán csak kevés hely van például vízgyűjtésre. Állításának indoklásaként a pekingiek földi magatartását hozta fel. „Ha kételkedik ebben, nézze meg, mit tettek a Spratly-szigetekkel, azzal a dél-kínai-tengeri szigetcsoporttal, amelyet más nemzetek vitatnak, de ahol a kínai hadsereg bázisokat létesített” – mondta Nelson.

2019-ben Kína lett az első ország, amely a Csang’e 4 robotmisszió keretében leszállást hajtott végre a Hold túlsó oldalán. Később képes volt holdi mintákat szállítani vissza a Földre. Peking azt állítja, hogy 2030 előtt embert akar juttatni a Holdra, később pedig tudományos kutatóállomást akar ott létesíteni.

Az elmúlt években a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) egy űrszondát és egy marsjárót is sikeresen a Marsra küldött, valamint nemzeti űrállomását Föld körüli pályára állította.

„Kína az elmúlt évtizedben hatalmas sikereket és előrelépéseket ért el az űrprogramjában” – ismerte el Nelson. Mindazonáltal továbbra is bizakodását fejezte ki, hogy a NASA rendelkezik azzal a képességgel és leleménnyel, ami ahhoz szükséges, hogy ismét megnyerje a versenyt, és teljesítse kitűzött célját, miszerint 2025-ben legénységgel érkezik a Holdra.

Peking számos alkalommal cáfolta az amerikai vádakat, miszerint űrprogramja mögött alattomos szándék állna. Augusztusban a kínai külügyminisztérium szóvivője, Zhao Lijian azt mondta, hogy „a világűr nem egy birkózó pálya, hanem a mindenki számára előnyös együttműködés fontos terepe”. A kozmosz felfedezése „az emberiség közös törekvése, és mindenkinek hasznára kell válnia” – vélekedett Zhao, hozzátéve, hogy Kína elkötelezett az űr békés célú felhasználása és a más országokkal való együttműködés mellett.

Érdekelhet még:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél