Már a járásodat is figyelik a bűnüldöző szervek

2023.01.07.
Olvasási idő: 2 perc

Az Egyesült Arab Emírségekben az emberek testtartására és járására vonatkozó biometrikus adatok már elfogadhatók bizonyítékként arra, hogy valaki bűntettre készül.

A hagyományos biometrikus azonosítás, azaz a különböző hang- és arcfelismerő, illetve az ujjlenyomatokat használó eszközök már gyakori módszerek a bűnüldözés terén. Az Egyesült Arab Emírségek azonban nemrégiben a következő szintre emelte a tömeges megfigyelési rendszerét, és bejelentette, hogy betörés, valamint rablás vádjával letartóztatott egy férfi gyanúsítottat. A rendőrség a vádlott elleni gyanút arra alapozta, hogy a szóban forgó férfi a biztonsági kamerák felvételei alapján ugyan nőnek öltözött és az egész testet eltakaró tradicionális ruhát viselt, a biometrikus azonosítás lehetővé tette számukra, hogy a férfi sajátos „testmérete és járása” alapján identifikálják a vádlott személyazonosságát. Ahhoz viszont, hogy ilyen következtetést tudjanak levonni, az említett biometrikus adatok birtokában kellett lenniük, amivel összehasonlították a biztonsági kamera felvételeit.

A dubai rendőrség a szóban forgó technikát „proaktívként” hirdeti, amelynek jelentését Ahmad Thani bin Ghalaita vezérőrnagy a következőképpen magyarázta el:

„A proaktivitás kötelezővé vált, és megköveteli tőlünk, hogy előre lássuk a jövőbeli kihívásokat, majd megoldásokat és gyakorlatokat, valamint technikákat dolgozzunk ki a bűnözők ellen”mondta.

A dubai rendőrség mindezidáig 2290 ügyet oldott meg biometrikus azonosítással.

A magánélet már a múlté

Két évvel ezelőtt az Európai Parlament jóváhagyta az elektronikus hírközlési adatvédelmi rendeletet, amely lehetővé teszi az e-mail és üzenetküldő szolgáltatások számára, hogy átkutassák az egyes polgárok személyes üzeneteit. De ugyanabban az évben már arról is szó esett, hogy érzelemfelismerő szoftvert használnak majd tömeges megfigyelésre. Azzal pedig talán már egyáltalán nem mondunk újdonságot, hogy a magánélet régóta feledésbe került, hiszen bármit is mondj vagy tegyél, az nem magánügy többé. Az EU legújabb terve azonban nem feltétlenül a vártak szerint alakult, egy kiszivárgott jelentés szerint ugyanis a mesterséges intelligencia, amelyet az uniós szerv a magánbeszélgetések tömeges megfigyelésére tervez használni, az esetek 10 százalékában tévesen jelezte a tartalmakat.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian