Szociális segély vagy autó? – Svájc döntés elé állítja az ukrán menekülteket

2023.03.17.
Olvasási idő: 2 perc

Svájc kormánya komoly döntés elé állítja az ukrán menekülteket – ha pénzügyi segélyben szeretnének részesülni, el kell adniuk személygépjárműveiket. Vajon azok, akik nem teljesítik ezt az utasítást, teljesen magukra maradnak? 

Azok az ukrán állampolgárok, akik jelenleg Svájcban élnek, kötelesek lesznek eladni autóikat annak érdekében, hogy szociális támogatáshoz jussanak. Az országban való letelepedésüket követő első év után haladéktalanul eleget kell tenniük a rendelkezésnek vagy búcsút mondhatnak az állam szolidaritásának.

Svájc megfosztaná az ukrán menekülteket tulajdonaiktól?

A rövidesen életbe lépő törvény alapján minden olyan polgárnak, aki az országban él és szociális segélyt kap, kötelező 1 éven belül teljesítenie a kitételeket. Ez alól természetesen az S-védelmi státusszal rendelkező ukrán menekültek sem mentesülnek.

A Svájci Szociális Akcióintézmények Konferenciája (Swiss Conference on Social Security) szerint a személygépkocsikat áruba kell bocsátani, ha értékük meghaladja a juttatásokét. 

A jogszabály bevezetése még tesztfázisban van, de Svájc néhány régiójában már szembesülhettek a lakosok a változásokkal. Példának okáért, Luzern kantonban a helyieknek mindössze 1 hónap áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy végrehajtsák a feltételeket. Az adatok szerint Luzernben 141 ukrán személy birtokol gépkocsit s közülük 132-en részesülnek támogatásban.

A hatóságok részletesebben is kifejtették a kikötéseket, miszerint ha egy autó ára túllépi a 4000 frankos (körülbelül 1 607 000 Ft) határt fejenként, illetve családok esetében a 10 000 frankot (nagyjából 4 017 000 Ft), akkor azt el kell adni. Ha ilyen eset előfordul, a pénzügyi segély folyósítása egy bizonyos ideig felfüggesztésre kerül, annak függvényében, hogy milyen összegben került értékesítésre a gépjármű.

Egyelőre kérdéses, hogy hány autótól kell majd megválnia az ukrajnai menekülteknek. Ugyanakkor, kivételt képez a rendelet alól, ha a jármű tulajdonosának szakmai vagy egészségügyi okok miatt van szüksége rá. Ha a Svájc területén tartózkodó ukrán civilek nem esnek bele ebbe a kategóriába és nem tesznek eleget az utasításoknak, akár teljes mértékben elveszíthetik az ország által nyújtott segélyt.

Jelen pillanatban megközelítőleg 80 000 ukrán menekült él Svájcban.

Érdekelhet még:

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél