Női hatalomátvétel: többé már nem Elon Musk a Twitter vezérigazgatója

2023.05.13.
Olvasási idő: 2 perc

A kriptovilág kedvenc közösségi hálózata, a Twitter, rövidesen új vezérigazgatót köszönthet a vállalat élén Elon Musk lelépését követően. 

Május 12-én, azaz a tegnapi nap folyamán, a milliárdos újító bejelentette, hogy búcsút mond a mikroblog-szolgáltatás vezérigazgatói székének.

„Kitörő örömmel jelentem be, hogy új vezérigazgatója lesz a Twitter-nek, aki 6 hét múlva kezd! Én ezentúl technológiai vezetőként, illetve az igazgatótanács elnökeként funkcionálok majd”, tweetelte Musk.

Azon nyomban kezdetét vették a találgatások, hogy vajon ki is lehet a szóban forgó kiválasztott. A Twitter-t természetesen elárasztották a különféle mémek, legtöbbjükön az üzletember látható nőként, aki így „Elonaként” veszi át az irányítást.

A The Wall Street Journal amerikai napilap értesülései szerint Linda Yaccarino, az NBCUniversal reklámigazgatója, lehet a végső befutó.

Twitter Elon Musk Linda Yaccarino

Yaccarino jelenleg évi 13 milliárd dollárnyi reklámbevételt kezel amellett, hogy a Világgazdasági Fórum munkatársaként is tevékenykedik. Ezenkívül közismert vehemens tárgyalási taktikáiról, amelyeknek köszönhetően szoros kapcsolatot épített ki a piac nagyágyúival.

Ugyanakkor, a kriptoszektor meglehetősen távol áll tőle, így gyaníthatóan Musk mozgatja majd a szálakat a háttérből az ágazat vonatkozásában.

A múltban is előfordult már, hogy a milliárdos önös célokra használta a platformot, áprilisban például a Twitter logóját a Dogecoin-ra cserélte, aminek következtében a mémérme árfolyama robbanásszerűen megugrott.

Musk utódjára visszatérve, a cégen belül esetleges aspiránsként Ella Irwin neve is felmerült, aki a Twitter biztonsági vezetője.

2022 decemberében egyébként Edward Snowden is Musk tudtára adta, hogy szívesen átveszi tőle a vezérigazgatói szerepet, amennyiben járandóságait bitcoinban fizetik ki neki.

Figyelembe véve a Twitter pillanatnyi helyzetét, sürgős változtatásokra van szükség, mivel a vállalat a szakadék szélén táncol, egyre több haragost szerezve magának. Ennek fényében vélhetőleg Yaccarino lenne a legjobb választás, aki szakmai tapasztalatai révén új életet lehelhetne a közösségi média felületbe.

A végső döntésre 6 hét múlva derül majd fény, addig maradnak a tippek, annyi viszont bizonyos, hogy ezentúl női vezetője lesz a Twitter-nek.

Érdekelhet még:

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél