Itt az újabb környezetvédelmi ötlet: ne moss

2023.06.13.
Olvasási idő: 2 perc

Egyre többen vannak azok, akik azt vallják, hogy kevesebbet kell mosni a ruhákat – vagy egyáltalán nem kell mosni. Új mozgalom indult el a környezetvédők között: a no wash.

Az már nem újkeletű dolog, hogy a farmernadrágot ritkán kell mosni, hiszen a farmer a szappantól és a víztől puhává válik, a kontrasztos minták pedig megfakulnak. Ezt az elvet vallja a Levi’s farmergyártó vállalat vezérigazgatója is. De akkor mégis hogyan tisztítják az elkoszolódott ruhadarabot? Ahelyett, hogy azonnal a mosógéphez rohannának, a farmerek viselői más ápolási módot választanak, például UV-sugárzást vagy egyszerűen csak éjszakai kiszellőztetést.

Mostanra azonban a no wash denim követői nemcsak a farmernadrágot nem mossák, hanem más ruhadarabokat sem. 2019-ben Stella McCartney tervező azzal került a címlapokra, hogy a Guardiannek elmondta: „Alapvetően az életben az a szabály: ha nem kell feltétlenül kimosni valamit, akkor ne mosd ki. Nem cserélném le minden nap a melltartómat, és nem dobom be a cuccot a mosógépbe csak azért, mert már elkoszolódott. Én magam is hihetetlenül higiénikus vagyok, de nem rajongok a vegytisztításért, vagy igazából semmilyen tisztításért.”

Mások a környezetvédelem vagy az emelkedő villamosenergia-költségek miatt gondolják át a mosási szokásaikat. Mac Bishop, a Wool & Prince ruházati cég alapítója kifejtette, hogy a „kényelemre és minimalizmusra” helyezte a hangsúlyt, ami a férfi fogyasztóknak igazán bejön – „különösen azoknak, akik már eleve nem szerettek mosni”. Mivel a nőket évszázadokon át szexista mosodai reklámokkal bombázták, kevésbé lennének fogékonyak arra az ötletre, hogy ne mossák a ruháikat – elmélkedett, és a kutatások alátámasztották, hogy a nőknél a környezetvédelem hatékonyabb érv, mint a kényelem.

De mi a helyzet a szagokkal?

Most valószínűleg sokak fejében fordult meg az, hogy mi a helyzet a szagokkal? Hiszen előfordulhat, hogy egy ruhadarab nem piszkos, de beleizzadunk. A no wash mozgalom követői közül többen ecettel és vodkával permetezik be a ruhát – leginkább a hónalj részét, majd kiakasztják éjszakára szellőzni. A kezdeményezés hívei szerint a mosás hanyagolása a ruhadarab élettartamát is meghosszabbítja, emellett elképesztően sok pénzt lehet spórolni az energián, a vízen és a mosószeren.

Mark Sumner, a Leeds-i Egyetem fenntartható divatszakértő tanára szerint a mosás során a ruhadarabok elszakadhatnak, összemehetnek és elveszíthetik a színüket. Kollégájával, Mark Taylorral Sumner azt tanulmányozza, hogy a háztartási mosásból származó mikroszálak hogyan kerülnek a tengeri állatokba. Bár szerinte a környezet szempontjából a ruhamosás gyakoriságának csökkentése a helyes döntés, nem támogatja a teljes mosógép-moratóriumot.

„Nem akarjuk, hogy az emberek azt gondolják, hogy nem moshatnak ki dolgokat, mert… tönkreteszik a bolygót” – mondta Sumner a BBC Culture-nek. Az egyetemi tanárok azt is elmondták, hogy szerintük az egyensúly a fontos. Ráadásul bizonyos egészségügyi problémákkal küzdő embereknek muszáj rendszeresen mosniuk a ruháikat higiéniai okokból.

Ugyanakkor a no wash hívők állítják a fenntarthatóság szempontjából jobb kerülni az állandó mosást. Többen emellett az időhiányt is kiemelték, hiszen „kinek van ideje mosni?”.

Érdekelhet még: Tömegmészárlás jöhet Írországban a klímavédelem jegyében

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra