Globális kibertámadás: neves amerikai intézmények kerültek veszélybe

2023.06.16.
Olvasási idő: 2 perc

Csütörtökön az amerikai kiberbiztonsági és infrastruktúra-biztonsági ügynökség bejelentette, hogy több amerikai szövetségi kormányzati ügynökséget is globális kibertámadás ért.

A támadás egy széles körben használt szoftver, a MOVEit sebezhetőségét használta ki, amely nagyméretű adatfájlok mozgatását teszi lehetővé különböző hálózatok és rendszerek között. A programban találtak egy sebezhető pontot, és ezt kihasználva egyszerre indítottak ellene támadást világszerte.

„Sürgősen dolgozunk a következmények feltárásán és az időben történő helyreállítás biztosításán” – mondta Eric Goldstein, az Egyesült Államok kiberbiztonságért felelős vezető tisztviselője.

A gyanú elsőként egy orosz nyelvű, CLOP néven ismert zsarolóvírus csoportra terelődött, amely korábban már vállalta a felelősséget egy hasonló, folyamatban lévő hackerkampányért, amely a BBC-től kezdve a British Airways-en át a Shell olajvállalatig, iskolákig és kórházakig, valamint néhány középnyugati amerikai állami kormányzatot is érintett.

A CLOP zsarolóvírus csoport egyike a számos kelet-európai és oroszországi bandának, amelyek szinte kizárólag arra összpontosítanak, hogy minél több pénzt kicsikarjanak áldozataiktól.

A zsarolóvírus csoport szerdáig adott időt az áldozatoknak, hogy felvegyék velük a kapcsolatot a váltságdíj kifizetésével kapcsolatban. Ezt követően újabb állítólagos áldozatok felsorolásába fogtak a darkwebes zsarolóoldalukon. Az eddig felsorolt 12 áldozat többsége az Egyesült Államokból származik, a többi pedig Svájcból, Kanadából, Belgiumból és Németországból.

„A jelenleg megfigyelhető tevékenység, a cégnevek hozzáadása a kiszivárogtató oldalukhoz, egy taktika arra, hogy a listán szereplő és nem szereplő áldozatokat is rémületbe ejtsék, hogy fizessenek” – mondta a CNN-nek Rafe Pilling, a Dell tulajdonában lévő Secureworks fenyegetéskutatási igazgatója.

Egy neves kórház és magánegyetem adatai is veszélybe kerültek

A hackertámadások egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a szövetségi tisztviselőkre, akik ígéretet tettek arra, hogy gátat szabnak a zsarolóprogram-támadásoknak, amelyek iskolákat, kórházakat és helyi önkormányzatokat sújtanak szerte az Egyesült Államokban. Ennek részeként a neves Johns Hopkins magánegyetem és Egészségügyi Rendszer is mélyen érintett.

A tisztviselők a Hopkins közösségének küldött levelükben közölték, hogy a korai és folyamatban lévő vizsgálat megállapította, hogy a támadás „hatással lehetett a Johns Hopkins magánegyetem alkalmazottainak, diákjainak és/vagy pácienseinek adataira”.

A Johns Hopkins Kórház és Egyetem Baltimore-i székhelye

A CNN megjegyezte, hogy jelenleg a tartós támadások mögött több rossz szereplő is állhat: „Az orosz hackerek voltak az elsők, akik kihasználták a sebezhetőséget, de szakértők szerint más csoportok is hozzáférhetnek a támadások végrehajtásához szükséges szoftverkódhoz”.

Érdekelhet még: Csalók közel 1 millió dollárnyi kriptót loptak el egy Twitter-támadás után

Rebeka

2021-ben kezdtem el érdeklődni a kriptovaluták - elsősorban a bitcoin - iránt, ekkor mélyedtem el a programozás világában, és kezdtem el tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon. A tartalomgyártás mellett gyakran részt veszek különböző Bitcoin rendezvényeken, konferenciákon, ami nagyban rásegít, hogy még inkább a kriptoközösség tagjának érezzem magam.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc