Ha ezt a videót megnézed, nem fogsz a gyermekedről több képet kiposztolni

2023.07.20.
Olvasási idő: 2 perc

A szülők 75%-a oszt meg képeket és adatokat gyermekeiről a közösségi médiában. Tízből nyolc szülőt olyan emberek követnek, akiket ugyan ismernek, de soha nem találkoztak velük. Így kezdődik a Telekom, Németország egyik legnagyobb távközlési szolgáltatójának videója. Ez viszont nem egy kereskedelmi reklám, hanem egy figyelemfelhívás, amit szülőként mindannyiunknak meg kellene néznünk.

A Telekom videóban elmesélt történet Ella, egy 9 éves kislány története, akinek a szülei ahhoz a 75 százalékhoz tartoznak, akik a gyermekeikről rendszeresen fotókat, videókat és adatokat posztolnak a közösségi médiában. Ártatlan és természetes pillanatokat, talán egyszerű emlékeket osztanak meg az interneten. Ella szülei ezt, mint több millió más szülő, könnyelműen teszik, anélkül, hogy valaha is belegondoltak volna abba, milyen hatással lehet ez a gesztus lányuk jövőjére.

Egy nap – és ez a videó lényege – valaki egy olyan mesterséges intelligencián alapuló megoldás segítségével, amilyen ma már mindenki számára elérhető havi pár ezer forintért, úgy módosítja a szülei által közzétett Ella-fotókat és videókat, hogy egy felnőtt digitális ikertestvért reprodukáljon, aki hirtelen megjelenik a mozi képernyőjén, ahol a szülei éppen ülnek, és elmondja nekik azt, amit gyerekként nem érthetett vagy mondhatott el.

„Szia anya, szia apa, én vagyok Ella, vagy inkább a digitális változatom, csak idősebb. Elképesztő, mire képes ma a technológia csupán néhány képből, amit a közösségi médiában megosztottál, és bárki letölthet és felhasználhat. Tudom, számodra ezek a képek csak emlékek, de mások számára adatok, számomra pedig talán egy szörnyű jövő kezdete, egy olyan jövőé, amelyben ellophatják a személyazonosságomat, amelyben börtönbe kerülhetek valamiért, amit soha nem tettem, képzeld el, hogy lemásolják a hangomat, hogy átverjenek, anya, nem akarok mém lenni, akit mindenki megaláz az iskolában, és pláne nem akarom ezt [a képernyőn megjelenik egy meztelen kislány fotója, aki egy strandon fut, „sexy_girl_on_beach”-re átnevezve]. Amit megosztasz az interneten, az olyan, mint egy ujjlenyomat, ami egész életemben követni fog. Azért mondom ezt neked, mert tudom, hogy szeretsz engem, és soha nem tennél olyat, amivel megbántanál. Szóval kérlek anya, kérlek apa, védjétek meg a magánéletemet a digitális dimenzióban”.

A videó ezután azzal zárul, hogy emlékeztet bennünket arra, hogy gyermekeink magánéletét különösen védeni kell, és hogy biztonságuk mindannyiunknál kezdődik. Súlyos és kitörölhetetlen következményei lehetnek annak, ha valaki gyermeke minden pillanatát megosztja a neten. Sokan büszkeségből osztanak meg mindent a gyermekeikről a közösségi médiában, a gond csak az, hogy ennek később a gyermek fizeti meg az árát.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is

Mielőtt továbblépnél