Botrányos üzenetek szivárogtak ki: Ukrajnát támogatták, amíg Kína bele nem szólt

2023.08.26.
Olvasási idő: 2 perc

Ilyen az, amikor a pénz beszél és Kína utasít: a Ninjas in Pyjamas (NiP) esport szervezet egykor még Ukrajnát támogatta az orosz-ukrán háborúban, most viszont a kínaiak kérésére letöröltek minden ezzel kapcsolatos posztot. Nem fogtak fegyvert a NiP vezetői fejéhez, mégis attól tartottak (még ha viccnek is szánták), hogy a végén egy kínai táborban kötnek ki.

Az orosz-ukrán háború kitörése után több sportszervezet csatlakozott az Ukrajnát támogató megmozdulásokhoz. A svéd NiP is hasonlóan tett, és az elsők között volt, akik posztolták közösségi média felületeikre, hogy „Ukrajna mellett állnak”. A háborúnak még közel sincs vége, az ezzel kapcsolatos posztokat azonban törölték, azt a látszatott keltve, hogy már nem „állnak Ukrajna népe mellett”. Hogy miért? Nos, a válasz egyszerű. Kiszivárogtak ugyanis a szervezeten belüli Slack-beszélgetések, amelyekből kiderül, hogy a NiP vezetői Kína kérésére törölték a tweeteket. Tudniillik ugyanis, hogy a szervezet az előzőekben tetemes összegű partnerségre lépett a kínaiakkal, akiknek nem éppen van ínyére stratégiai partnere, Oroszország becsmérlése.

Legközelebb egy táborban fogok kikötni

A sztori ott kezdődött, hogy a kínaiak felfigyeltek a NiP Ukrajna támogatásáról szóló posztjaira, és az ország legnépszerűbb mikroblog weboldalán, a Weibón megosztották az ezzel kapcsolatos álláspontjukat. A NiP vezérigazgatója, Hicham Chachine elmondása szerint a kínai partnerük ezt követően átvizsgálta a vállalat összes közösségi média felületét, majd az ukrán posztok törlésére utasította őket. A kiszivárogtatott beszélgetéseket olvasva úgy tűnik, Chachine sem szívlelte a dolgot (még ha viccbe is burkolta félelmét):

Legközelebb, ha Kínában landolok, valahol egy táborban fogok kikötni” – írta. Egy másik munkatársa azzal poénkodott, hogy a NiP-nek „szovjet vörösben” kellene pompáznia.

Mivel a tweetek törlése nem egyik napról a másikra történt, és a kínaiak Weibón közzétett posztja igencsak felkapott lett, Chachine már azzal élcelődött, hogy meg fogják ölni:

Az eszmecserék és az intézkedések jól illusztrálják a sportszerezetek állandó problémáját, mivel a profitszerzés érdekében olyan vállalatokkal (és országokkal) is szövetkeznek, amelyek egyébként más értékeket támogatnak. Nos, a NiP kedvezett ugyan a kínaiaknak – de, hogy mit fognak ehhez az ukrán szurkolók szólni, az már más tészta… Azt viszont meg kell jegyezni, hogy bizony a legtöbb viccnek a fele igaz, és a beszélgetések alapján a vezetők tisztában voltak, hogy mivel járhat egy kínai partnerség. Csakhogy ismét a pénz beszélt.

Forrás

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél