Brutális mértékben nőtt az amerikai milliomosok száma az ezredforduló óta

2023.08.31.
Olvasási idő: 2 perc

Az amerikai kormány 1990 óta foglalkozik a pénzügyi műveltség növelésével a lakosság körében, a 2000 évek eleje óta pedig konkrét stratégiával is rendelkeznek. Ennek alapján 3 amerikai kutató most azt vizsgálja, hogyan lehetne a kriptovaluták területére is átültetni ezt a mérőszámot.

A Cincinnati Egyetem három kutatója egy olyan kriptoműveltségi skálát hozott létre, amely segíthet annak lemérésében, mennyire érti a fogyasztó és a jogalkotó a kriptovalutákat és az ahhoz kapcsolódó technológiákat.

A csapat „Measuring Crypto Literacy” (CLS) c. munkájában részletezte, mi a különbség a hagyományos pénzügyi műveltség és a kriptoműveltség között. Elmondásuk szerint azért lenne szükség ez utóbbinak a mérésére is, hogy hozzájáruljon a kriptooktatás minőségének növeléséhez világszerte.

A kutatás szerint:

„A pénzügyi műveltség mérése arra ösztönözte a jogalkotót és az oktatókat, hogy olyan programokkal álljanak elő, amelyek fejlesztik a pénzügyi döntéshozatalt és megnövelik a pénzügyi tudatosságot. A kriptovaluták esetében azonban nem láttunk ennek megfelelő lépéseket a kirptoműveltség mérésére.”

A kutatók rámutattak, hogy a pénzügyi műveltség „szintén kritikus szerepet játszik a scamek megelőzésében azáltal, hogy felvilágosítják az egyéneket, készségekkel látják őket el, és növelik az önbizalmukat, hogy tájékozottan hozzanak pénzügyi döntéseket.”

A CLS kifejlesztése érdekében a csapat elkülönítette a kriptoműveltséget a hagyományos pénzügyi ismeretektől. „A kriptovaluták bár a felszínen hasonlóak lehetnek a hagyományos pénzügyi termékekhez” – írják a kutatók, azok centralizált jellege miatt azonban a döntéshozatal során más törvények érvényesek.

A kutatás szerzői a kriptovaluták több aspektusát is megvizsgálták, majd elkülönítették azokat az alapvető követelményeket, amelyek elengedhetetlenek a terület megértéséhez. Ezeket 10 kérdésben fogalmazták meg, és bár ezek a kérdések nem szerepelnek a munkában, a kapcsolódó képek alapján a résztvevőket a kriptovalutákkal való tapasztalataikról kérdezték.

Hatalmas növekedés az USA-ban

Habár a „pénzügyi tudatosság” mint fogalom csak nemrég jelent meg a közbeszédben, korábban 1990-ben is próbáltak rá nagyobb hangsúlyt fektetni az Egyesült Államokban. Az amerikai kormány a 2000-es évek elejétől fogadott el olyan törvényeket, amelyekkel megkezdődött a lakosság tudatos oktatása a területen.

Az elkövetkező években az amerikai milliomosok száma az 1990-es nagyjából 63.642-ről 25 millió egyénre gyarapodott 2021-re – ez 37.800%-os növekedést jelent több mint 3 évtized alatt.

Ahogy a kriptovaluták és a blokklánc világa érik, a kíváncsi befektetők száma is növekszik. Ennek ellenére a kriptoműveltség általánosan továbbra is alacsony szinten van a lakosság körében.

A CNBC egy 2022-es jelentésében azt állította, hogy az amerikai felnőttek 57%-a számít pénzügyileg műveltnek, ha a hagyományos pénzügykről van szó. Összehasonlításképp: egy a CryptoLiteracy.org által 2021-ben lefolytatott nem tudományos felmérés szerint az amerikaiak mindössze 4%-a tartotta magát kriptopénzügyileg is műveltnek.

Winterbrn

2017-ben kezdtem el kriptovalutákkal foglalkozni a CoinColorsnál. A BitcoinBázison – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 2019 óta tevékenykedem szerkesztőként. Széles körű tapasztalattal rendelkezem a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a fintech világában. Hiszek a Bitcoin elsőbbrendűségében, de nem tartom magam Bitcoin-maxinak. Fő érdeklődési területem a blokklánc-technológia és annak valóélet-beli felhasználása.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra