100 másodperc alatt éri el Berlint az oroszok új csodafegyvere

2023.09.03.
Olvasási idő: 2 perc

Oroszország pénteken bejelentette, hogy „hadrendbe” helyezi a Szarmat nevű interkontinentális ballisztikus rakétáit. A RIA hírügynökség az állami Roszkozmosz űrügynökség vezérigazgatója, Jurij Boriszov alapján közölte: „a Szarmat stratégiai komplexum hadrendbe állt.”

A nukleáris töltőfejek szállítására is alkalmas Szarmat interkontinentális ballisztikusrakéta-rendszert Putyin korábban olyan eszközként emlegette, amely képes „bármely földi célpont” elérésére – és minden jel arra utal, hogy ez a legnagyobb hatótávú rakéta az orosz arzenálban (vagy a világon, ha ez számít).

A nyugati médiában csak „Sátán II”-ként emlegetett Szarmat egy „szupernehéz” osztályú rakéta, amely rövid kezdeti lendületi fázis mellett vethető be, jobb esélyeket biztosítva ezáltal, hogy elkerülje a hagyományos rakétaelhárító rendszereket.

A rendkívül nagy hatótáv lehetővé teszi, hogy több ezer célpontot érhessen el az Egyesült Államokban vagy Európában.

Leírása alapján ez az eddigi legnehezebb rakéta, amellyel az orosz haderő rendelkezik – több mint 200 tonnát nyom –, és szintén nehezebb valamennyi kihívójánál.

Kapcsolódó cikkünk: Az USA szerint Putyin kilőtte a Sátánt míg Biden Ukrajnában volt

Akár 15 nukleáris robbanófej szállítására is képes, legfeljebb 750 kilotonna robbanóerőig. (A Hirosimára ledobott amerikai bomba 15 kilotonnás volt).

Ez elegendő lenne arra, hogy a földdel tegyen egyenlővé egy Franciaország méretű országot. Hiperszonikus rakéták szállítására is képes, amelyekkel szemben a legtöbb rakétavédelem hatástalan.

Több mint egy évtizede fejlesztik

A rakéta fejlesztése hivatalosan 2009 óta zajlik, az elmúlt időben pedig többéves tesztfázisnak vetették alá – voltak azonban olyan repülések is, amelyek sikertelenül zárultak. A Szarmat ezek alapján akár több mint 25.000 kilométeres óránkénti sebességet is képes elérni.

Egy múlt évi sikeres teszt után Putyin elmondta: „az új komplexum a legmagasabb taktikai és műszaki jellemzőkkel rendelkezik, és képes kikerülni az összes modern értelemben vett rakétavédelmi rendszert. Nincs párja a világban, és hosszú ideig nem is lesz.”

„Ez a teljesen egyedi fegyver tovább erősíti a hadseregünk ütőképességét, megbízható módon biztosítja Oroszország védelmét a külső fenyegetésekkel szemben, és elgondolkodtatja azokat, akik az őrjöngő agresszív retorika hevében megpróbálják veszélyeztetni hazánkat” – tette hozzá akkor Putyin.

Kétség nem férhet hozzá, hogy a pénteki bejelentés egy üzenet is volt a nyugati vezetőknek. A lépéssel az orosz-ukrán háborúhoz kapcsolódó nukleáris retorika tovább erősödik – azt követően, hogy Moszkva nemrég bejelentette, taktikai nukleáris fegyvereket helyez el Belarusz területén.

Címlapkép forrása: Orosz védelmi minisztérium/TASZSZ. A leírás szerint a Szarmat rakétáról készült.

Winterbrn

2017-ben kezdtem el kriptovalutákkal foglalkozni a CoinColorsnál. A BitcoinBázison – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 2019 óta tevékenykedem szerkesztőként. Széles körű tapasztalattal rendelkezem a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a fintech világában. Hiszek a Bitcoin elsőbbrendűségében, de nem tartom magam Bitcoin-maxinak. Fő érdeklődési területem a blokklánc-technológia és annak valóélet-beli felhasználása.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél