Visszafogja magát a Shell, a klímacéljain spórol

2023.09.03.
Olvasási idő: 4 perc

Hat hónappal azután, hogy Wael Sawant a Shell vezérigazgatójává választották, szép csendben felszámolták a karbonlábnyom csökkentésére tett erőfeszítések terveit.

Egy júniusi, befektetőknek szóló rendezvényen Sawan új stratégiát mutatott be az európai olajvállalat számára. Ebben többek között szerepel a költségek csökkentése, valamint az olajból és földgázból származó nyereség megduplázása.

Egy fontos dologról azonban nem esett szó: a Shell azon kötelezettségvállalásáról, hogy évente 100 millió dollárt költ majd olyan megoldásokra, amelyek segítségével 2050-re karbonsemlegessé tehetnék a vállalatot.

A cég megerősítette, hogy az ellentételezési program a kukában landolt. Ugyanilyen sorsa jutott az a tervük is, hogy évi 120 millió karbonkreditet gyűjtsenek be az évtized végéig olyan projektektől, amelyek fák, füvek és más természeti erőforrások segítségével kötik meg a szén-dioxidot.

Ezzel a vállalat teljes kibocsátásának 10 százalékát tudnák ellentételezni. Az azonban, hogy milyen új tervekkel szeretnék teljesíteni a klímavédelem kapcsán megfogalmazott céljaikat (egyáltalán szándékukban áll-e), továbbra sem derült ki.

A visszalépés egyszerre tükrözi Sawan elköteleződését az olaj- és gázüzlet iránt (ez generálja ugyanis a Shell legnagyobb profitját), valamint arra utal, hogy a vállalaton belül is tudhatták, a kezdetben megfogalmazott célok tarthatatlanok.

Nem sokat tett a Shell az elmúlt két évben

Azt azonban nem mondhatjuk, hogy semmi sem történt klímasemlegesség terén a Shell háza táján. Az eredeti költségvetés kevesebb mint felét, nagyjából 95 millió dollárt költöttek ugyanis arra, hogy Nyugat-Afrikától kezdve a brazil Amazonas vidékén át az ausztrál farmokig bezárólag karbonprojekteket támogassanak és hozzanak létre. Ezzel azonban nem sok ellentételezést sikerült elérniük, és továbbra is nehezen találnak olyan projekteket, amelyek megfelelnének a minőségi szabványoknak.

A Shell tehát egy újabb negatív példa a karbon-ellentételezés színterén, amely az utóbbi időkben vált a nagyvállalatok fontos, ám annál ellentmondásosabb „éghajlati megoldásává”. A Bloomberg New Energy Finance becslése szerint az önkéntes karbonpiac – amelynek jelenlegi értéke nagyjából 2 milliárd amerikai dollárra tehető – 2037-re egy 950 milliárd dolláros ágazattá nőheti ki magát.

Flora Ji, aki 17 éve dolgozik a Shellnél, 2021 óta felel a vállalat természetalapú megoldásaiért. Még mielőtt Sawan visszavonta volna a hivatalos 120 milliós éves ellentételezési célt, azt mondta, már akkor is mindenki tudta, hogy ez egy nagy szám.

A karbonpiac mindeközben nem nőtt eléggé gyorsan ahhoz, hogy lépést tartson a növekvő kereslettel – tette hozzá. „Nem történt meg az a nagyszabású, exponenciális növekedés, amire számítottunk.”

Korábban írtuk a Shellről: A BP és Shell is elkezd az olaj mellett Bitcoint bányászni?

Az ellentételezés ennek ellenére nem az egyetlen potenciális megoldás a Shell számára. A Science Based Targets nevű ENSZ-kezdeményezés szerint például akkor érdemes ehhez az eljáráshoz folyamodni, ha már minden lehetséges módon csökkentették a kibocsátását egy vállalat, és akkor is csak a maradék kibocsátás 10%-át kell „jóvá tenni”.

Ji elmondta, miszerint a Shell hosszú távú célja is pontosan ez volt. Vagyis előbb ahol csak lehet, elkerülni a kibocsátást, ezt követően a maradékot csökkenteni, majd a legvégén ellentételezni.

„A Shell fenntarthatósági és klímacéljai megmaradnak” – mondta el a vállalat egy szóvivője.

Lassítják az olajról való leválást

Sawan egyébként amellett, hogy leállította az ellentételezést, azt a célt is megszüntette, hogy több elektromos áramot értékesítsenek. Azt is megfogadta, hogy jóval körültekintőbben fognak befektetéseket kieszközölni a megújuló energiaforrásokba, amely az olajról és földgázról való leválás egyik gerincágazatát jelenti. Halkan de biztosan elálltak attól a tervüktől is, hogy 500.000 elektromos töltőpontot hozzanak létre 2025-ig, valamint hogy 10%-os globális részesedést szerezzenek a tisztahidrogén-értékesítésből.

„A vállalat most rövid távon a profit maximalizálására fókuszál” – mondta Adam Matthews, az Anglia Egyháza Nyugdíjbizottságának befektetésért felelős vezetője.

Annak ellenére, hogy Matthews és mások is jelentős változásokat látnak a téren, a Shell továbbra sem változtatta a 2050-re vonatkozó nettó zéró kibocsátási céljait.

A Shell szintén nem hagyott fel az ellentételezési törekvéseivel. Ji azt mondta, a vállalat a piacon elérhető ellentételezési termékek megvásárlásával is megerősítheti ezen szándékát. Mindez természetesen azt jelenti, hogy a Shell továbbra is ki van téve azoknak a rosszabb minőségű kibocsátási egységeknek, amelyeket eleve el akart kerülni.

Érdekelhet még: A karbonkredit lehet az új bitcoin a befektetők körében?

Winterbrn

2017-ben kezdtem el kriptovalutákkal foglalkozni a CoinColorsnál. A BitcoinBázison – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 2019 óta tevékenykedem szerkesztőként. Széles körű tapasztalattal rendelkezem a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a fintech világában. Hiszek a Bitcoin elsőbbrendűségében, de nem tartom magam Bitcoin-maxinak. Fő érdeklődési területem a blokklánc-technológia és annak valóélet-beli felhasználása.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian