Bajban a gyémántpiac ura: borul a több évtizedes vakítás

2023.09.07.
Olvasási idő: 5 perc

A világ legkelendőbb nyers gyémántfajtáinak ára mélyrepülésbe kezdett, mivel egyre több amerikai választja helyettük a laboratóriumi kövekből készült eljegyzési gyűrűket.

Úgy tűnik, hogy a világjárvány alatt elszigeteltté vált fogyasztókat manapság nem a luxuscikkek izgatják: ehelyett utazásra és különböző élményeket kínáló szolgáltatásokra költenek. Ráadásul a gazdasági helyzet globális szintű romlásával még kevésbé foglalkoztatja az embereket a méregdrága luxustermékek vásárlása. Ha mindehhez hozzávesszük a mesterségesen előállított gyémántok terjedését, nem igazán meglepő, hogy egyre kevesebb az igény a nyers gyémántra, és ezen a több mint 40%-os árcsökkenés sem sokat változtat.

Ez a drámai árzuhanás az Egyesült Államokban népszerű egy- vagy kétkarátos szoliter eljegyzési gyűrűkbe kerülő kövek esetén mutatkozik meg leginkább. A szintetikus gyémántipar különös figyelmet fordított erre a kategóriára, mivel a fogyasztók itt különösen árérzékenyek.

Ebből az árcsökkenésből a hétköznapi vevők azonban nem sokat éreznek – a hatás az ékszerüzletek árcéduláitól messze, a nyers gyémántpiacra korlátozódik, a bányászok, kereskedők és viszonteladók átláthatatlan világára.

A piaci kereslet összeomlása

A gyémántipar egyik legfontosabb termékét érintő árzuhanás mértéke és gyorsasága teljesen felborította a piacot. A kérdés most az, hogy az ebbe a kategóriába tartozó természetes gyémántok iránti kereslet zuhanása állandósul-e, és hogy a laboratóriumi drágakövek térnyerése végül átterjed-e a drágább gyémántfajtákra is.

Az iparág vezető gyémántkereskedője, a De Beers azon az állásponton van, hogy a jelenlegi gyengülés a kereslet természetes visszaesésének köszönhető. A vállalat ugyan elismeri, hogy a szintetikus kövek megvetették a lábukat a termékkategóriában, ezt azonban nem tekinti strukturális váltásnak.

„Volt némi kannibalizáció. Ez így van, nem hiszem, hogy tagadnunk kellene” – mondja Paul Rowley, a De Beers gyémántkereskedő vállalat vezetője. „A valódi problémát inkább makrogazdasági kérdésnek tekintjük.”

A mesterséges gyémántok terjedése

A laboratóriumban előállított gyémántokat — mikrohullámú kamrában hetek alatt elkészíthető, fizikailag azonos szerkezetű köveket — már régóta a természetes bányászat egzisztenciális fenyegetésének tekintik. Támogatói szerint azonban olcsóbb alternatívát kínálnak, a gyémántbányászat számos környezeti és társadalmi hátrányának elszenvedése nélkül.

Az elmúlt évtized nagy részében ez a kockázat nem valósult meg, mivel a szintetikus termékek az olcsóbb ajándékozási szegmenseket célozták meg, és általában véve korlátozott mértékű előrehaladást értek el. Mostanára azonban megváltozott a helyzet, mivel a laboratóriumi termékek sokkal nagyobb részét teszik ki az eljegyzési gyűrűk értékesítésében kulcsfontosságúnak számító amerikai piacnak.

A De Beers a gyengülő keresletre úgy reagált, hogy agresszívan csökkentette a 2 és 4 karát közötti nyers gyémántok árát. Az ügyet ismerő bennfentesek szerint a De Beers az elmúlt évben több mint 40%-kal csökkentette az árakat ebben a kategóriában, a júliusi több mint 15%-os csökkentést is beleértve.

A laboratóriumi gyémántok térnyerésének egyik legvilágosabb jele az indiai gyémántexportban mutatkozik meg, ahol a globális kínálat mintegy 90%-át vágják és csiszolják. Az ország júniusi gyémántexportjának mintegy 9%-át tették ki a laboratóriumi gyémántok, szemben az öt évvel ezelőtti körülbelül 1%-kal. Tekintettel ezek alacsony értékesítési árára, a Liberum Capital szerint ez azt jelenti, hogy az aktuális volumen körülbelül 25-35%-át a mesterséges gyémántok teszik ki.

gyémánt eljegyzési gyűrű

A De Beers piaci helyzete

Az egykori gyémántmonopólium még mindig jelentős hatalommal rendelkezik a nyersgyémánt-piacon. Jellemzően évente 10 eladásból értékesíti drágaköveit, amelyek során a vevőknek általában el kell fogadniuk a cég által diktált árakat és a felajánlott mennyiségeket. A De Beers az agresszív árcsökkentést általában végső megoldásként alkalmazza, ezért a referenciaértékkel rendelkező termékek közelmúltbeli árcsökkenésének mértéke példátlannak tekinthető.

2022 júniusában a De Beers körülbelül 1400 dollárt számított fel a gyémántokért karátonként, ez az ár idén júliusra karátonként 850 dollárra esett. A szakértők azonban további zuhanásra számítanak: a gyémántok ugyanis még mindig 10%-kal drágábbak, mint a „másodlagos” piacon, ahol a kereskedők és a gyártók egymás között értékesítenek.

A mesterségesen előállított gyémántok terjedésének De Beers-re gyakorolt hatása az év első felében egyértelmű volt: nyeresége több mint 60%-kal, mindössze 347 millió dollárra, a nyers gyémántok átlagos eladási ára karátonként 213 dollárról 163 dollárra esett vissza. A cég értékesítési teljesítménye augusztusban elérte az idei év eddigi mélypontját.

A De Beers erre úgy reagált, hogy vásárlóinak további rugalmasságot biztosított: már lehetővé teszi számukra, hogy elhalasszák az 1 karátnál nagyobb gyémántok akár 50%-ának szerződés szerinti vásárlását az év hátralévő részében.

A laboratóriumi gyémántok jövője

A mesterségesen előállított gyémántok jelenleg csökkentik a természetes kövek iránti keresletet, azonban ez a feltörekvő iparág is szenved. A szintetikus gyémántok ára ugyanis még meredekebben zuhant, mint a természetes köveké, és minden eddiginél nagyobb árengedménnyel értékesítik őket.

Körülbelül öt évvel ezelőtt a laboratóriumi drágaköveket körülbelül 20%-kal olcsóbban értékesítették a természetes gyémántokhoz képest. Ez az árkülönbség mostanra körülbelül 80%-ra nőtt, mivel a kiskereskedők egyre alacsonyabb árat kényszerítenek ki, és a kövek előállítási költsége is folyamatosan csökken. A csiszolt kövek ára csak az idén több mint a felére esett vissza a nagykereskedelmi piacon.

A De Beers 2018-ban kezdte értékesíteni saját, laboratóriumban előállított gyémántjait a piaci árhoz képest meredek kedvezménnyel, hogy éreztesse a különbséget a két kategória között. „A kínálat növekedésével az árak tovább zuhannak majd, és olyan szintet érnek el, ahol hosszú távon nem versenyeznek az eljegyzési kövekkel, mert túl olcsók” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Rowley. „Végső soron ezek különböző termékek, és a természetes gyémántok végességük és ritkaságuk miatt más megközelítést igényelnek.”

GT

Tartalom- és szövegíróként, illetve fordítóként dolgozom, főleg az informatika, az üzleti etika és a vállalati képzések területén. Folyamatosan bővítem ismereteimet és alapos kutatást végzek, hogy a legnaprakészebb információkkal szolgálhassak cikkeimben.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian