Elképesztő NASA siker: több milliárd éves aszteroida darabokat talált

2023.09.27.
Olvasási idő: 1 perc

A hosszú évek fáradtságos munkája most kifizetődött a NASA számára, ugyanis sikeresen megérkeztek a Bennu aszteroida mintái a Földre. Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal szóban forgó missziója szeptember 24-én ért hivatalosan is véget. 

Az OSIRIX-REx névre hallgató űrszonda a utah-i sivatagban, a Védelmi Minisztérium katonai tesztelési és kiképzési területétől nem messze, ért földet.

Másfél órán belül a kapszulát helikopterrel átszállították egy hangárban rögtönzött tisztatérbe, ahol biztosították a kellő mennyiségű nitrogént a biztonságos tároláshoz. Enélkül a kutatók nem lettek volna képesek arra, hogy megfelelő módon hozzáférjenek az értékes aszteroida mintákhoz.

Tudniillik, a nitrogén egy olyan gáz, ami nem lép reakcióba a legtöbb kémiai elemmel s így a kapszulába áramoltatva megakadályozza, hogy bárminemű szennyeződés károsítsa a mintákat.

Végre valahára megfejthetjük a Naprendszer titkait?

A Bennu aszteroidából származó minták világszerte segítik majd a tudósokat abban, hogy felfedezéseiken keresztül jobban megértsük miként is alakultak ki a bolygók. Ezáltal közelebb juthatunk ahhoz is, hogy vajon miképpen alakult ki az élet a Földön, illetve az esetlegesen veszélyt jelentő aszteroidákkal kapcsolatban is többet megtudhatunk.

NASA aszteroida OSIRIX-REx

Az OSIRIX-REx (Origins, Spectral Interpretation, Resource Identification and Security – Regolith Explorer) űrhajó körülbelül 250 grammnyi mintát szállított haza. A kapszula 2016 szeptember 8-án indult hódító útjára s 2018 december 3-án érkezett meg a Bennu-ra. Az aszteroida minták begyűjtése 2020 októberében vette kezdetét s végezetül 2021 május 10-én kezdte meg utazását vissza a Földre.

„A mai nap egy rendkívüli mérföldkő nem csupán az OSIRIX-REx csapata számára, de a tudomány egészére nézve. A minták a Bennu-ról a Földre történő elszállítása remek példa arra, hogy mi mindenre vagyunk képesek, ha egyesítjük erőinket egy közös cél érdekében. Talán úgy érződhet, hogy egy fejezet végéhez értünk, de ez valójában valami új kezdete”, nyilatkozta Dante Lauretta, a küldetés vezető kutatója.

A NASA remek munkát végez elkápráztatásunkra vonatkozóan, hisz ha épp nem egy több milliárd éves aszteroida darabjait hozza el nekünk, akkor ámulatba ejtő fotókat oszt meg a nagyközönséggel a Napról.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian