Elszabadult egy kémprogram, ami reklámokon keresztül fertőz

2023.10.07.
Olvasási idő: 1 perc

A legújabb jelentések szerint az izraeli kormány engedélyt adott az Insanet nevű cég által fejlesztett Sherlock értékesítésére, mely kémprogramokat ültet be a hétköznapi hirdetésekbe.

Miután a hirdetés megjelenik egy weboldalon, a program titokban települ a célszemély telefonjára vagy számítógépére. Bár még korai lenne meghatározni a Sherlock képességeit, annyi kiderült, hogy a program képes megfertőzni az Androidos telefonokat és az iPhone-okat is. Beszivárog, megfigyel, adatokat rögzít, majd továbbítja azokat.

Minden nap digitális lábnyomokat hagysz magad után, amit a hirdetési hálózatok összegyűjtenek és a tevékenységeid alapján személyre szabják a hirdetéseket. Ennél azonban ijesztőbbek a kémprogramok – a rosszindulatú szoftverek, amelyeket a kormányzati ügynökök, magánnyomozók vagy bűnözők telepíthetnek a telefonodra/számítógépedre a beleegyezésed nélkül. Ezeken a programokon keresztül nyomon követhetik a készülékeden tárolt adatokat, a kimenő és a bejövő hívásokat, a szöveges üzeneteidet; sőt, még kamerádat és mikrofonodat is bekapcsolhatják.

A hirdetési hálózatokat egyébként már évek óta használják a rosszindulatú szoftverek terjesztésére, ám ezek többnyire a számítógépeket célozzák. A kémprogramok ezzel szemben általában a telefonokban bújnak meg, konkrét személyek ellen irányulnak, és arra szolgálnak, hogy titokban érzékeny információkhoz jussanak és megfigyeljék valaki tevékenységét. A kémprogram rögzítheti üzeneteidet, képernyőfotókat készíthet és nyomon követheti, éppen merre jársz.

2011 és 2023 között legalább 74 kormány kötött szerződést olyan vállalatokkal, amelyek kémprogramokat készítenek. Ezeket a szoftvereket megfigyelésre, hírszerzésre, valamint a bűnözés és terrorizmus elleni küzdelem céljából vethetik be. Bár a legújabb kémprogramra komoly megkötések vonatkoznak, az izraeli kormány engedélyezte a Sherlock széleskörű értékesítését, így akár a tehetős magánemberek is használhatják azt. A kémkedés ugyanis nem olcsó mulatság: egy belső vállalati dokumentum szerint egy cég 6,4 millió dollárt fizetett a Sherlock-ért.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra