Ukrajnában annyira lopják az üzemanyagot, hogy be kellett színezni

2023.11.17.
Olvasási idő: 3 perc

Becslések szerint az országok által Ukrajnának adományozott katonai felszerelések jelentős része a feketepiacra kerülhet. Ennek megelőzése érdekében az ukrán vezetés pirosra és zöldre fogja színezni a katonai felhasználásra szánt üzemanyagot.

Az ukrán hadseregnek szállított benzint és gázolajat festékkel fogják megjelölni azt remélve, hogy így kevesebb üzemanyagot fognak ellopni és eladni a feketepiacon, jelentette szombaton az rbc.ua hírportál a védelmi minisztérium Telegram üzenetére hivatkozva.

Az ukrán hadseregnek nagy szüksége van a külföldi szállítmányokra, ezért is áll érdekében, hogy a támogatások ne a feketepiacra kerüljenek hanem az ország fennmaradását segítsék.
A jelentés szerint a fegyveres erők üzemanyag szállítói ezentúl a gázolajat pirosra, a benzint pedig zöldre fogják festeni. A védelmi minisztérium már a jövő héten meg kívánja szervezni az üzemanyagok megjelölését és szállítását. A festett gázolaj és benzin november végén juthat el a csapatokhoz.

A jelölés lehetővé teszi a kizárólag a hadsereg számára vásárolt üzemanyag azonosítását és nyomon követését, valamint csökkenti az illegális értékesítésnek és felhasználásának a lehetőségét. Emellett a színezés lehetetlenné teszi, hogy az üzemanyaggal visszaéljenek a beosztás során – olvasható a minisztérium közleményében.

A festékkel megjelölt üzemanyagot nem lehet úgy hígítani, hogy a szín teljesen eltűnjön. A védelmi minisztérium azt ígéri, hogy az új megoldás nem lesz hatással a gázolaj és a benzin árára.

Bár eddig csak néhány bejelentés érkezett üzemanyag lopásokról, a védelmi elemzők azt gyanítják, hogy a lopás széles körben elterjedt jelenség az ukrán hadseregben: becslések szerint a más országok által adományozott készletek és felszerelések akár 25 százaléka is a feketepiacra kerülhet.

Hatalmas támogatások, nagy korrupciós botrányok

Az ukrán hadseregben többször fordult elő visszaélés a támogatásokkal, így nem ez az első kísérlet az illegális tevékenységek visszaszorítására. Az év elején a védelmi minisztérium több tisztségviselőjét gyanúsították meg a katonai felszerelések elsikkasztásával és kenőpénzek elfogadásával.

Augusztusban egy volt katonai megbízottat, Yevhen Boriszovot menesztették a posztjáról, miután bebizonyosodtak a vádak, hogy több millió eurónak megfelelő összeget halmozott fel, amiből állítólag spanyolországi luxus ingatlanokat és autókat vásárolt. Boriszov mellett több magasrangú vezetőt, köztük az állami beszerzési igazgatóság vezetőjét és a védelmi miniszterhelyettest is menesztették, miután kiderült, hogy több millió dolláros korrupciós botrányban voltak érintettek.

A Statista adatai szerint a háború kezdete és 2023 májusa között Ukrajna közel 165 milliárd euró támogatást kapott, amelyből 71,3 milliárd euró pénzügyi, 13,7 milliárd euró humanitárius és 80 milliárd euró katonai támogatás volt. Az ilyen hatalmas összegű hirtelen érkező pénzek körül gyakran burjánzik a korrupció, így érthető, hogy az ukrán kormányzat igyekszik mindent megtenni ennek a visszaszorítására.

Az Ukrajnának nyújtott összes kétoldalú támogatási kötelezettségvállalás 2022. január 24. és 2023. május 31. között. (milliárd euróban)

A további támogatások körüli bizonytalanság minden bizonnyal hozzájárult az üzemanyagok festéséhez. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az USA Ukrajnának nyújtott 62,3 milliárd dolláros csomagjának már a 95%-át elköltötte. A fókusz az elmúlt hetekben pedig áthelyeződött Izrael megsegítésére, egy 14 milliárd dolláros támogatási csomag formájában.

Mindez aggodalomra adhat okot, de az európai és az amerikai vezetés továbbra is határozottan kiáll Ukrajna mellett. A változást várhatóan nem a pénz hiánya, hanem a politika és a katonai hadműveletek fogják meghozni. Ukrajna 2022-ben 44 milliárd dollárt költött katonai kiadásokra, míg az oroszok 86 milliárd dollárt. Mindeközben az USA tavaly több mint 870 milliárd dollárt költött fegyverkezésre.

dozsaben

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok, és aktív tagja vagyok egy szakkollégiumnak. Érdeklődési köröm széles skálán mozog: a nemzetközi gazdaságtantól a globális politikai folyamatokon át a politikai és társadalmi jelenségekig. A szerkesztőséghez 2023-ban csatlakoztam azzal a céllal, hogy közérthető, mégis mélyreható írásokon keresztül hozzam közelebb az összetettebb témákat az olvasókhoz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél