Nem biztonságosak a Teslák, állítja egy volt alkalmazott

2023.12.06.
Olvasási idő: 1 perc

A Tesla egy korábbi dolgozója a BBC-nek elmondta, szerinte a cég önvezető járművei mögött álló technológia nem elég biztonságos ahhoz, hogy közutakon használják.

Lukasz Krupski még májusban szivárogtatott ki adatokat a Handelsblatt nevű német lapnak, amelyek között bőven volt a Tesla fékezési és önvezető szoftverével kapcsolatos ügyfélpanaszokból. Elmondása szerint, amikor még korábban közölte az aggályait a főnökeivel, a véleményét figyelmen kívül hagyták.

Krupski leginkább az autopilot funkcióban látja a veszélyt, ami többek között a kormányzás- és parkolássegítést is magában foglalja.

„Nem hiszem, hogy a hardver és a szoftver készen áll.” – mondta. „Ez mindannyiunkat érint, mert lényegében a közutakon kísérletezünk. Tehát még ha nincs is Teslája, a gyerekei akkor is veszélyben lehetnek a járdán.” – tette hozzá a Tesla volt dolgozója.

Krupski azt is elmondta, hogy olyan bizonyítékokat talált, amelyek arra utalnak, hogy a Tesla nem tartott be bizonyos, a biztonságos üzemeltetésre vonatkozó követelményeket. Hozzátette, még a vállalat alkalmazottai is beszéltek neki arról, hogy az autók a tesztek során véletlenszerűen fékeztek le nem létező akadályok miatt.

„Néha alig alszom éjszaka”

A Tesla saját adatai szerint 2022 végéig az Egyesült Államokban minden 5 millió megtett kilométerre jutott egy olyan baleset, amelyben a légzsák működésbe lépett, és amely az autopilot működése közben történt. A cég állítása szerint ez az arány azonban jóval rosszabb azoknál, akik nem használják a funkciót, az ő esetükben ugyanis átlagosan 2,4 millió kilométerenként történik baleset.

Ennek ellenére érdemes megjegyezni, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium már január óta vizsgálja a Teslát a vezetéstámogató funkciókkal kapcsolatos állításai miatt.

Krupski szerint azok az információk, amikre az elmúlt hat hónapban derült fény „félelmetesek”:

„Néha alig alszom éjszaka.” – mondta a BBC-nek.

Jack Stilgoe, a University College London önvezető járműveket kutató docense szerint Krupski állításai szélesebb körű aggályokat vetnek fel a technológiával kapcsolatban.

„Ez a mesterséges intelligencia egyfajta tesztje a szabadban, a közutakon, ahol mindannyian jelen vagyunk.” – mondta.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el