Túl drága az élet: hazaköltözik szüleihez a központi bank feje

2023.12.18.
Olvasási idő: 1 perc

A sors iróniája: a magas infláció hatásait még a központi bank feje is megérezte. Hazaköltözik szüleihez a török jegybank vezetője, mert nem tudja magát Isztambulban eltartani.

Törökországban az infláció elképesztő méreteket öltött. A lakosság egyre jobban megsínyli az elképesztő drágulást, és most úgy tűnik az ország egyik legbefolyásosabb embere is érzi a saját bőrén az elhibázott monetáris politikai hatásait.

A török metropolisz, Isztambul albérletpiaca a jelek szerint még az ország legbefolyásosabb bankárnőjét is térdre kényszerítette. Hafize Gaye Erkan, aki június óta a török központi bank vezetője, saját bevallása szerint visszaköltözött a szüleihez. „Nem találtunk szállást Isztambulban. Borzasztóan drágák. A szüleimnél maradtunk” – mondta a 44 éves Erkan a Hürriyet című lapnak adott, szombaton megjelent interjúban.

„Lehet, hogy Isztambul drágább lett, mint Manhattan?”. Erkan folytatta az interjúban. A 44 éves nő a török jegybank élére történt kinevezése előtt két évtizeden át az Egyesült Államokban élt – ahol több nagybanknál, köztük a Goldman Sachsnál és a First Republic Banknál is vezető beosztásban dolgozott. Elég valószínűtlen, hogy a korábbi pozícióiban nem volt annyi fizetése, hogy félretegyen belőle, a mostani állásában pedig feltételezhetően kimagasló juttatásban részesül.

Az infláció hatalmas nyomás alá helyezi a török polgárokat

Törökországban hónapok óta masszív infláció tapasztalható: novemberben az infláció mértéke 62 százalék volt a tavalyi év azonos hónapjához képest. Isztambulban a Bahçesehir Egyetem tanulmánya szerint ugyanebben az időszakban 77,1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak.

A török kormány 25 százalékban korlátozta a bérleti díjak emelkedését. Szakértők szerint azonban ez az intézkedés tovább súlyosbította a helyzetet a bérleti piacon. A bérbeadók most minden eszközzel, néha illegálisan is igyekeznek megszabadulni bérlőiktől, hogy jóval magasabb áron adják újra bérbe az ingatlanokat.

Az infláció leküzdése érdekében a török központi bank Erkan vezetésével 8,5 százalékponttal 40 százalékra emelte az irányadó kamatlábat.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél