A Tesla önvezető funkciója leckét ad a sofőröknek

2023.12.27.
Olvasási idő: 1 perc

A Tesla nemrégiben kétmillió autóját hívta vissza biztonsági kockázatokra hivatkozva, miután az amerikai hatóságok megállapították, hogy az Autopilot vezetéstámogató rendszer nem működik megfelelően. Most új szoftverfrissítés került a járművekre – mutatjuk a részleteket.

A Tesla autók tulajdonosai a napokban arról számoltak be az X-en (korábban Twitter), hogy egy 2023.44.30.5.1 elnevezésű, „over-the-air” szoftverfrissítés került a járművekre. A frissítés több új funkciót tartalmaz, többek között egyéni autózáró hangokat és automatikus segélyhívást a légzsákok kioldása után. Az Autopilot rendszer is megújul, hogy eleget tegyenek a szabályozó hatóságok kéréseinek. Mostantól szigorúbban figyeli a sofőröket, és akár fel is függesztheti őket, ha a Tesla azt érzékeli, hogy nem figyelnek. Mielőtt ez utóbbi megtörténne, a rendszer öt alkalommal fogja figyelmeztetni a sofőrt. Ez után (ha még mindig nem tanultak a hibájukból) „körülbelül egy hétig nem lesz elérhető az Autopilot szolgáltatás”.

A frissítés előtt egyébként, amikor az Autopilot azt érzékelte, hogy a sofőr nem figyel eléggé, az utazás idejére automatikusan letiltásra került a rendszer használata, és azt az autó megállításával, majd újraindításával lehetett visszakapcsolni.

Az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) szerint a Tesla autókat ért balesetek annak ellenére is megtörténtek, hogy az autopilot be volt kapcsolva. A vállalat elismerte: a „rendszer nem biztos, hogy elegendő a járművezetők hibáinak elkerülésére”. Hozzátették azonban, hogy az automatizált technológia jelentősen növeli a biztonságot.

Idén júniusban egyébként már felröppentek olyan hírek, miszerint Elon Musk cége több súlyos problémát is megpróbált eltusolni. Nemrégiben pedig a Tesla egy korábbi dolgozója nyilatkozott arról, hogy a cég önvezető járművei mögött álló technológia nem elég biztonságos ahhoz, hogy közutakon használják.

Kapcsolódó cikkeink:

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is