Kína megelőzheti a NASA-t, nagy előnyre tett szert az űrversenyben

2023.12.27.
Olvasási idő: 3 perc

Kína az elmúlt időszakban több projektet is indított annak érdekében, hogy űrbéli szuperhatalommá váljon, és megelőzze az űrversenyben az USA-t.

A Tienkung űrállomás tervezett bővítése és a Nemzetközi Holdkutató Állomás (ILRS) létrehozása mellett Kína a következő évtizedben emberes küldetések indítását tervezi a Marsra.

A tajkonauták, azaz a kínai űrhajósok vörös bolygóra való érkezésére készülve Kína Mars-mintákat tervez a Földre hozni. Ha a projektet valóban sikerül a tervezettek szerint elindítani, akkor a keleti szuperhatalom nagyjából két évvel fogja megelőzni a NASA-t, amely szintén marsi kőzetminták Földre való visszajuttatását tervezi a Mars Sample Return (MSR) projekt keretein belül.

A küldetés a Kínai Nemzeti Űrügynökség Tianwen-programjának harmadik állomása lesz, a minták visszajuttatását pedig 2031 júliusára tervezik.

Kína egy új Mars-szimulációval segítheti a jövőbeli missziókat

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint kínai tudósok egy új numerikus modellt dolgoztak ki a Mars légköri környezetének szimulálására. A GoPlanet-Mars, vagy más néven GoMars névre keresztelt modell a szakértők szerint rengeteget fog segíteni a tudósoknak előkészíteni a Tianwen-3 küldetést.

Az elmúlt két évtizedben jelentősen megnőtt a Mars kutatásával foglalkozó küldetések és űrügynökségek száma. Jelenleg tíz robotmisszió vizsgálja a Mars felszínét és légkörét, köztük hét szonda, két rover és egy robothelikopter. És mivel a következő évtizedben tovább fog nőni a Marsra indított küldetések száma, illetve emberes küldetések indítását is tervezik, egyre nagyobb az igény a marsi időjárás előrejelzésekre.

A Tianwen-3 küldetés lehetséges leszállóhelyeinek meghatározásához a kutatócsoport egy olyan légköri modellt készített, amely a vörös bolygó por, víz és szén-dioxid ciklusait is szimulálja. A modellt ezután tesztelték az OpenMARS adatbázis segítségével, amely a Mars időjárásának 1999 és 2015 közötti alakulását tartalmazza, az eredmények pedig azt mutatták, hogy a GoMars sikeresen reprodukálta a Marson uralkodó körülményeket.

A kutatás vezetője, Wang Bin szerint a GoMars időjárás előrejelzése kulcsfontosságú lesz a Tianwen-3 küldetés során, mivel például a homokviharok miatt több rover, például az Opportunity, az Insight és a Zhurong is odaveszett – mind amiatt, mert a napelemeket befedte a por, és nem tudtak elég energiát termelni. Emellett a Perseverance rover egyik szélérzékelője is megsérült egy homokvihar során, amikor a nagy szél miatt kavicsok ütköztek a műszernek.

Marsjárók építésénél is nagy segítség lesz az új rendszer

A GoMars minden bizonnyal kulcsfontosságú szerepet kap majd a roverek és leszállóegységek tervezésében és a megfelelő leszállóhelyek kiválasztásában. Különösen a por és a szél alakulásában lesz majd nagy segítség az új rendszer, ezek a tényezők ugyanis mind a leszállásnál, mind pedig a felemelkedésnél komoly problémát jelenthetnek.

„A porciklus a Marson ugyanolyan fontos, mint a vízciklus a Földön.” – mondta Wang Bin, a kutatás vezetője. „A GoMars például képes szimulálni a leszállási zóna hőmérsékletét, és a tudósok ezeket az adatokat felhasználhatják olyan anyagok tervezéséhez, amelyek alkalmasak a marsjárók építéséhez, hogy megbirkózzanak az extrém hideggel.” – tette hozzá a kutató.

Egyébként a következő évtized elején a NASA és az Európai Űrügynökség a Mars Sample Return (MSR) misszió elindítását tervezi a Perseverance rover által nyert minták visszaszerzésére. A NASA és az ESA jelenleg úgy számol, hogy a küldetés legkorábban 2033-ban indulhat, ami egybeesik a NASA első, emberes Mars-küldetésével.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél