Törökországba tartó tankerhajót támadott meg az iráni haditengerészet

2024.01.13.
Olvasási idő: 2 perc

Az iráni haditengerészet bírósági határozat alapján lefoglalta a Marshall-szigeteki felségjelű Szent Nikolas tankerhajót – jelentette a Bloomberg az iráni félhivatalos Tasnim hírügynökségre hivatkozva. A bíróság szerint a Szent Nikolas egy „amerikai olajtanker”.

A görög tartályhajót a Török Kőolajfinomítók társaság bérelte, és több mint 140 ezer tonna iraki SOMO kőolajat szállított. A hajó a nyugat-törökországi Aliaga felé tartott.

Ahogy arról több hírportál is beszámolt, a tanker részt vett azokban a tevékenységekben, amelyek az iráni kereskedelmi szankciók kijátszására irányultak, emiatt az Egyesült Államok áprilisban egymillió hordó olajat foglalt le a fedélzetén.

Az Egyesült Királyság tengeri kereskedelmi műveleteket felügyelő hatósága (UKMTO) jelentése szerint „4-5 fegyveres illetéktelen személy” szállt hajóra az ománi Szohártól mintegy 80 kilométerre keletre.

„Az illetéktelen beszállók a jelentések szerint katonai fekete egyenruhát és fekete maszkot viselnek. A CSO jelentése szerint a hajó megváltoztatta az iráni felségvizek felé vezető útirányt, és megszakadt vele a kommunikáció” – közölte az UKMTO.

A tanker utolsó ismert helyzete.

A Bloomberg megerősítette, hogy a Marshall-szigeteki felségjelű tankert, a Szent Nikolast eltérítették. Egy korábbi jelentés szerint a hajót az Egyesült Államok még múlt éven lefoglalta, és „Suez Rajan” néven hajózott vele.

A hajót üzemeltető Empire Navigation azt közölte, hogy a hajó 145 000 tonna kőolajjal volt megtöltve, és az iraki Basra kikötőjéből tartott a nyugat-törökországi Aliaga felé a Szuezi-csatornán keresztül. Mint elmondták, a hajóval minden kommunikáció megszakadt.

A Szent Nikolasz Automatikus Azonosító Rendszerét (AIS) kikapcsolták, így lehetetlenné vált a hajó nyomon követése a fedélzeten található jeladók segítségével. Az utolsó ismert pozíció szerda estéről ismert, amikor Szohár városától 80 kilométerre keletre hajózott.

Kapcsolódó cikkünk: Újabb tanker került bajba a globális árnyékflottából

Továbbterjedhet a konfliktus

A hajóeltérítés egy fontos csomópont, az Omán és Irán közötti Hormuzi-szoros közelében történt. A Bloomberg jelentése szerint a kőolaj ára a hír hatására 2%-ot növekedett a londoni tőzsdén.

Az incidens azt követően történt, hogy az amerikai haditengerészet hadihajói egy sor rakétát és drónt lőttek le a Vörös-tengeren. Az Associated Press az Irán által támogatott húszik támadását „az eddigi legnagyobb, a Vörös-tengeri hajózást célzó drón- és rakétatámadásának” nevezte.

A Pentagon „Prosperity Guardian” műveletének – amelynek célja a kritikus fontosságú kereskedelmi hajózási útvonalak védelme – most azzal kell számolnia, hogy a konfliktus a Vörös-tengerről a Hormuzi-szorosra is átterjedhet.

(via ZeroHedge)

Winterbrn

2017-ben kezdtem el kriptovalutákkal foglalkozni a CoinColorsnál. A BitcoinBázison – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 2019 óta tevékenykedem szerkesztőként. Széles körű tapasztalattal rendelkezem a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a fintech világában. Hiszek a Bitcoin elsőbbrendűségében, de nem tartom magam Bitcoin-maxinak. Fő érdeklődési területem a blokklánc-technológia és annak valóélet-beli felhasználása.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian