A BRICS-országok közös kriptovaluta létrehozásáról értekeznek

2024.02.03.
Olvasási idő: 3 perc

A BRIC kifejezést először 2001-ben a Goldman Sachs közgazdásza, Jim O’Neil használta Brazíliára, Oroszországra, Indiára és Kínára. Hivatalosan 2009-ben alapította meg az előbbi négy ország ezt a nemzeti szövetséget, Dél-Afrika 2010-ben csatlakozott a szervezethez, 2023-ban pedig további hat új országot hívtak meg: Argentínát, Egyiptomot, Etiópiát, Egyesült Arab Emírségeket, Iránt és Szaúd-Arábiát, melyek közül Argentínán kívül mind elfogadta a csatlakozást. Egyes elemzők szerint 2050-re a világ domináns szövetsége lehet a BRICS, mely többek között nyitott a kriptovaluták adta lehetőségek kihasználására is.

2024 első BRICS-Sherpa meetingje

Megtartották 2024 első BRICS-Sherpa meetingjét Moszkvában, ahol a tíz tagállam képviselője jelent meg megvitatni gazdasági és pénzügyi stratégiáikat. Az ehhez hasonló találkozók változatos perspektíváiról és napirendjeiről nevezetesek, most sem volt ez másképp: Kína, Oroszország és Irán továbbra is a nemzeti valuták használatát támogatja a kereskedelmi elszámolásokban, szemben egy esetleges BRICS-valuta bevezetésével. A tagállamok kiemelt hangsúlyt fektetnek a technológiai együttműködésre is, mely egy Kína által javasolt BRICS mesterséges intelligencia – AI – fejlesztési és együttműködési központban csúcsosodhat ki. A BRICS találkozók fontos elemei közé tartozik a blokklánc technológia és kriptográfia erejének kiemelése is, mely során a szövetség költségvetése is elvárásokat támaszt az iparág támogatása felé.

Jelenlegi álláspontok szerint Irán képviselője, Mehdi Safari az, aki leginkább lelkesedést mutatott a különféle gazdasági és pénzügyi erőfeszítések végrehajtásának felgyorsítása iránt, beleértve a digitális valutákat is. Az ok e mögött többek között az Iránt sújtó gazdasági szankciók hatásainak enyhítése, mely közvetve az amerikai dollártól való függést is csökkentené. Oroszország külügyminiszter-helyette, Szergej Rjabkov kitart a nemzeti és helyi valuták nagyobb mértékű felhasználása mellett, mely szerinte a globális rendszer negatív hatásainak minimalizálása miatt válik szükségessé, ebben fejezte ki támogatását Kína képviselője, Ma Zhaoxu, aki a helyi valutákban történő elszámolás bővítését javasolta.

Függetlenedés kriptovalutákon keresztül

A moszkvai találkozó keretein belül felmerült egy új perspektíva, miszerint a BRICS-országok a kriptovaluták gazdasági rendszerükbe való integrálásával, digitális valuták nyújtotta előnyök kihasználásával lendítenék fel gazdaságukat, csökkentenék tranzakciós költségeiket és erősítenék függetlenségüket. A kriptovaluták elfogadása csökkentené a hagyományos bankrendszerre való támaszkodást, és enyhítené a gazdasági szankciók hatását. Ez utóbbi azért fontos, mert néhány tagállam – köztük Irán is – olyan gazdasági szankciókkal néz szembe, melyek korlátozzák a hozzáférést a globális pénzügyi rendszerekhez. A kriptovaluták hétköznapi értelemben vett térnyerésével olyan szereplők számára válna elérhetővé a hozzáférés pénzügyi rendszerekhez, akik a hagyományos banki rendszerekből ki vannak zárva. A kriptovaluták természetnél fogva leegyszerűsítenék a határokon átnyúló tranzakciókat, hiszen nincs szükség közvetítőre vagy többszörös devizakonverzióra sem – ezáltal a tranzakciós költség csökkenne, a hatékonyság pedig nőne.

Érkezik a közös BRICS-kriptovaluta?

Azáltal, hogy a tagállamok elfogadták egy együttműködésen alapuló BRICS-kriptovaluta kezdeményezés létrehozását, előrevetítették egy potenciális közös kriptovaluta létrehozását, mely közös nevező lehet a tranzakciók zökkenőmentes lebonyolításában és egy köztes gazdasági együttműködés létrehozásában. A BRICS részéről a fókusz továbbra is a kriptovaluták növekvő jelenségének a teljes körű kihasználásán van, az elfogadott előírás magába foglalja kutatási és fejlesztési erőfeszítések ösztönzését, egy világos és kedvező szabályrendszer kialakítását, amely megfelel a nemzetközi szabályoknak, oktatási kezdeményezéseket és a kormányzati intézmények és magánszektor szakértelmének partnerségét.

Érdekelhet még: 20 ország mond búcsút az amerikai dollárnak 2024-ben

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél