Elloptak egy egész rádiótornyot az Egyesült Államokban

2024.02.10.
Olvasási idő: 1 perc

Magyarország vagy éppen a kriptotér vonatkozásában is elég sok megdöbbentő és valamilyen szinten vicces lopási történetről lehetett már hallani az évek során. De ne higgyük azt, hogy ilyenek máshol nincsenek. Nemrégiben futott nagyot a közösségi médiában az a hír, amely szerint igen kreatív tolvajok tűntek fel az amerikai Alabamában. A helyi WJLX nevű rádióállomás vezetője, Brett Elmore számolt be róla, hogy ellopták a 60 méter magas rádiótornyukat.

Az alabamai rádiótorony ellopásának története

Még február 9-én érkezett egy vállalkozó karbantartásra a toronyhoz, de rövidesen hívta is Elmore-t, hogy beszámoljon róla, hogy „nem maradt már túl sok minden” a toronyból. „Egész életemben a rádiós szakmában dolgoztam, 26 éven keresztül hivatásszerűen, és elmondhatom, hogy még soha nem hallottam ilyesmiről” – mondta később Elmore. „Elmondhatom, hogy most már tényleg mindent láttam.” Elmondása szerint a vállalkozó ahogy megérkezett, azonnal hívta is, hogy nincs meg a torony. Elmore értetlenkedett először, azt hitte, hogy rossz helyen van a férfi. De aztán gyorsan kiderült a maradék anyagokból, hogy tényleg ellopták az építményt.

A WJLX rádiója Facebookon posztolt az esetről. Arról írtak, hogy hallottak tolvajokról a környéken, akik mindent ellopnak, de ez viszi el a „pálmát”. Azt még hozzáteszi a poszt, hogy nem elég, hogy a 60 méteres torony eltűnt, de a szintén a rádióhoz tartozó kis épületet is megrongálták. Az eset Alabamában történt, Jasper városkában, a MarJack nevű áruház mögötti területen. A helyi rendőrség vizsgálódik és a rádiósok reményei szerint meg is lesznek a tettesek. A poszt zárásaként még leírásra került, hogy egy szövetségi engedéllyel rendelkező építményt loptak el, ami szövetségi bűncselekmény. Elmore pedig annyival zárta monológját, hogy nagyon sok fejtörést okoz egy kis rádiónak egy ilyen eset, de reméli a bűnösök megfizetnek tettükért.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

sziget

7 rejtett álomsziget a világ eldugott tájain

Vannak helyek a világban, amelyek noha álomszépek, mégsem szerepelnek utazási plakátokon, nem trendelnek Instagramon, és nem hemzsegnek a turistáktól. Afféle fehér foltok az emberiség „kirándulós térképén”. Ezek a szigetek csendesek, érintetlenek és
halcsont

Mit tegyünk, ha torkon szúr a halas vacsora?

Gyerekként imádtam a halat, és úgy általában minden húsos ételt. Sok szép emlék kötődik a közös, vidám családi evésekhez, de akad olyan emlék is, amelyre nem szeretek gondolni. Tízéves koromban egyszer megakadt

Mielőtt továbblépnél