Egyiptom 35 milliárd dolláros üzletet jelent be területvásárlásról az Egyesült Arab Emírségekkel

2024.02.27.
Olvasási idő: 3 perc

Abu Dhabi két hónapon belül megveszi Kairótól a Ras el-Hekma nevű területet. A vételárat Egyiptom gazdasági válságának enyhítésére fordítják.

Egyiptom 35 milliárd dolláros megállapodást kötött az Egyesült Arab Emírségekkel az északnyugati partvidéken fekvő Ras el-Hekma területének fejlesztéséről. Ezt Mostafa Madbouly egyiptomi miniszterelnök jelentette be pénteken a hetek óta tartó találgatások után.

A kormány kritikusai

A sajtótájékoztatón, amelyen egyiptomi és emirátusi tisztviselők is részt vettek, Madboulyek azt nyilatkozta- Egyiptom a következő hetekben 15 milliárd dollár előleget kap, két hónapon belül pedig további 20 milliárd dollárt.

A miniszterelnök szerint ez a beruházás az ország modernkori történelmének a legnagyobb városfejlesztési projektbe történő közvetlen külföldi befektetése. Az egyiptomi kormány és az ADQ által vezetett emirátusi konzorcium közötti partnerségről van szó – mondta.

Az eladásról szóló hírek elítélést váltottak ki a kormány kritikusaiból, akik szerint a földterület Egyiptom egyik legértékesebb tengerparti helyszíne, és azt helyi befektetőknek kellene fejleszteni.

Madbouly azonban elmondta, hogy az egyiptomi állam 35 százalékos részesedéssel rendelkezik majd a projektből származó nyereségből. De ez egy magánberuházás, ahol a részvények többségét az Egyesült Arab Emírségek konzorciuma birtokolja.

Egyiptom válságban

A Ras el-Hekma projekt területe 170 millió négyzetméter, amelyre lakásokat, üdülőket, iskolákat, egyetemeket, ipari övezetet, egy központi pénzügyi és üzleti negyedet, egy nemzetközi kikötőt a turista jachtok számára, valamint a várostól délre fekvő nemzetközi repülőteret foglal magában.

Madbouly elmondta, hogy a megállapodás magában foglalja az Egyesült Arab Emírségek által a központi bankban már letétbe helyezett 11 milliárd dollárt. Véleménye szerint a projekt enyhíteni fogja az ország gazdasági válságát.

Ha a dolgok a bejelentésnek megfelelően alakulnak, ez az esemény megerősíti az egyiptomi hatóságok pozícióját az IMF-fel folytatott tárgyalásokon.

Ami a Ras el-Hekma terület jelenlegi lakóinak sorsát illeti, Madbouly elmondta, hogy más területekre költöztetik őket és pénzügyi kártérítést kapnak. A lakosok a jelentések szerint félnek az erőszakos kilakoltatástól.

Naguib Sawiris egyiptomi iparmágnás a megállapodást kommentálva azt mondta, hogy ez az üzlet „a deviza bevonásával, a munkahelyteremtéssel és az árfolyam stabilizálásával” hozzájárulhat a jelenlegi gazdasági válság megoldásához.

A bejelentést követően az amerikai dollár árfolyama a párhuzamos piacokon 5 egyiptomi fonttal, 57 fontra csökkent, szemben a csütörtöki 62 fonttal – írja az állami kötődésű Cairo24 weboldal.

Egyiptom jelenleg is tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal egy olyan mentőcsomagról, amely várhatóan meghaladja a 10 milliárd dollárt. Ezt várhatóan a valuta leértékelése követi majd, hogy a feketepiaci árfolyamokhoz igazodjon – a hivatalos 31 egyiptomi font/USA-dollár árfolyam közel kétszeresére.

A hitelezők megnyugtatására

Madbouly pénteken azt nyilatkozta, hogy a Ras el-Hekma beruházásokat követően Kairót „nagyon, nagyon kevés választja el” attól, hogy megállapodást kössön az IMF-fel.

Khaled Ikram közgazdász, a Világbank egyiptomi részlegének korábbi igazgatója szerint a megállapodás javítja Egyiptom helyzetét az IMF-fel folytatott tárgyalásokon.

Hozzátette, hogy a megállapodásnak „enyhítenie kell az Egyiptom külső kötelezettségeinek nem teljesítésével kapcsolatos félelmeket”. Valamint „meg kell nyugtatnia a hitelezőket és a befektetőket, hogy ne beszéljenek többé arról, hogy az öbölmenti országok egyre kevésbé támogatják Egyiptom gazdaságát”.

A több mint 109 millió embernek otthont adó Egyiptom súlyos gazdasági válsággal küzd, rekord inflációval és deviza hiánnyal.

Augusztusban az éves infláció Egyiptomban a hivatalos adatok szerint megközelítette a 40 százalékot, ami sok egyiptomit a szegénységi küszöb közelébe vagy az alá taszított.

A probléma nem újkeletű, a lakosság több mint fele már a jelenlegi válság előtt is a szegénységi küszöb alatt vagy annak közelében volt.

Abdel Fattah el-Sisi elnök közel 10 éves elnöksége alatt a külföldi adósság négyszeresére emelkedett, elérve a 164 milliárd dollárt. Az adósság kezelése, az állam éves kiadásainak nagy részét felemészti.

Egyiptom teljes devizatartaléka 35 milliárd dollár. Az egyiptomi központi bank szerint a rövid lejáratú adósságok és a devizatartalékok aránya 2022-ben meghaladta a 80 százalékot. Ez kétszerese a 2021-es értéknek.

atak

Felkenetlen bitcoin pásztornő s jogász :)

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian