A Boeing törölte a biztonsági kamerák felvételeit, mit rejteget?

2024.03.15.
Olvasási idő: 1 perc

Januárban, röviddel a felszállás után kiszakadt a helyéről a Boeing 737 Max 9 típusú gepülőgép egyik ajtópanelje; az incidenst követően a repülőgépgyártó óriás hatósági vizsgálat alá került. Legutóbb azonban kiderült, hogy a vállalat törölte a biztonsági kamerák felvételeit, amelyeken a leszakadt ajtón végzett munkálatok láthatóak.

Ami pedig még bizarrabb, hogy nem csak ezen felvételekről van szó, hiszen Jennifer Homendy, az NTSB elnöke szerint arra sem találnak bizonyítékot, hogy ki végezte az ajtóval kapcsolatos munkákat. Homendy levelében azt írja, hogy a személyzet tagjának személyazonossága ismeretlen, és egészségügyi okok miatt „nem tud interjút adni az NTSB-nek”. Elmondása szerint egyenesen Dave Calhoun, a Boeing vezérigazgatóját is megkereste, ám ő is azt mondta, hogy „nem tudja megadni a kért információkat”, és fenntartotta, hogy a vállalatnak nincsenek feljegyzései az elvégzett munkáról.

A hab a tortán, hogy holtan találták azt a kulcsfontosságú informátort, aki a vállalat minőség-ellenőrzési vezetője volt, és aki nemrég aggályokat fogalmazott meg a cég gyártási szabványaival kapcsolatban. A BBC szerint önkezével vetett véget életének, miután részt vett a Boeing ellen indított perben. A férfi állítása szerint a cég többször is a gyorsaságot helyezte a biztonság elé, aggodalmait azonban figyelmen kívül hagyták.

Az incidens után a hatóságok megvizsgálták a Boeing repülőgépeket, melyeken több hibát is találtak: volt olyan repülőgép, amelyen repedt volt a pilótafülke ablak és egy szárnyon hiányoztak a csavarok. Március elején pedig az egyik gép, amelyen 235 utas utazott, elvesztette gumiabroncsát, a kerék pedig másodpercekkel kiesett a helyéről.

Kapcsolódó cikkeink:

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian