Bitcoin milliárdos amerikai ikerpár angol fociklubbot vesz

2024.04.13.
Olvasási idő: 3 perc

Az angol foci fellegvára, a Premier League, a világ legértékesebb futballbajnoksága a maga 11,83 milliárd dolláros értékével és olyan csapatok alkotják, mint a dubaji állam által birtokolt Manchester City, a Glazer-család játékszere, a Manchester United vagy a viszontagságos körülmények között tulajdonost váltó Chelsea FC. A bajnokság médiaértékéről mindent elmond, hogy több, mint kétszer olyan értékes, mint a második La Liga.

Most újabb sikeres milliárdos családdal bővül az angol liga tulajdonosi szerkezete, ugyanis Tyler- és Cameron Winklevoss részesedést szereztek a Real Bedford FC-ben, részesedésüket pedig Bitcoinban vásárolták meg, a csapatnak pedig nem kisebb az álma, minthogy egy napon a Premier League-ben szerepeljenek.

A Winklevoss-ikrek osztoznak Peter McCormack víziójában

A Real Bedford FC-t 2002-ben alapították, a Bedford United és az US Valerio egyesüléséből jött létre. A csapatot 2021-ben vásárolta meg Peter McCormack, Bitcoin Podcaster, akinek az az álma, hogy egy napon a Premier League-be vezesse szülővárosa csapatát, ahol egyébként 200 ezer ember lakik.

Az RBFC-hez csatlakozott Cameron és Tyler Winklevoss, akik tulajdonrészüket 4,5 milliárd dollárnak megfelelő Bitcoin-ért szerezték meg. A finanszírozást a klub Bitcoin-kincstárának létrehozására, az infrastruktúra fejlesztésére, az edzőközpont felújítására, valamint a lány- és ifjúsági csapatok folyamatos támogatására fordítják. McCormack elmondása szerint a Bitcoin-alapú futball klubot szeretné megvédeni a hosszú távú fiat leértékelődésről – ez alatt arra gondol, hogy a futball-infláció mára olyan mértéket öltött, hogy a Chelsea FC-t 2022-ben például 5,4 milliárd dollárért vásárolta meg Todd Boehly amerikai multimilliárdos és azóta több, mint 1 milliárd dollárt költött játékos igazolásokra.

Ismerd meg a RBFC -t

A Real Bedford FC jelenleg a Spartan South Midlands League-ben szerepel, amely az angol vonal 9. osztályának feleltethető meg. A csapatot eredetileg 1957-ben alapították, legnagyobb sikerük az angol FA kupa selejtezőjébe való eljutás volt, ez pedig háromszor sikerült nekik. A csapat otthona a McMullen park, ahova nagyjából 1500 néző fér be.

Peter McCormack vezetésével a csapat tavaly feljutott a Spartan South Midlands League legfelső osztályába, ez történetük legmagasabb szereplése. McCormack elképzelései szerint a csapatnak bajnokságról bajnokságra kell haladnia, céljuk egyértelműen a Premier League-be való feljutás. Ezt a víziót látták meg a Winklevoss-ikrek is, akik egy „álomba” fektettek be. A világ harmadik legsikeresebb ikerpárjának becsült vagyona 1,5 milliárd dollárra tehető, jelenleg tulajdonlásuk alatt áll a Gemini kriptotőzsde is.

Az RBFC kriptovaluta-elfogadása nemcsak a finanszírozási szerkezetben nyilvánul meg, hanem a csapat elfogad Bitcoin-t a meccsnapi jegyértékesítéskor, a shopban található merchandise-ért és a büfében is lehet kriptovalutával fizetni. A Winklevoss-testvérek úgy gondolják, hogy nemcsak egy futballklub részesedését vásárolták meg, hanem mélységesen egyetértenek McCormak meggyőződésében, hogy a Bitcoin képes lehet felülmúlni a fiat valutákat, ez pedig a Premier League-be segítheti az RBFC-t egy napon.

Ugyanezen céllal vásárolta meg egyébként az ismert színészpáros, Ryan Reynolds és Rob McElhenney a Wrexham AFC-t 2020-ban, akik azóta eljuttatták a csapatot a legfelső négy osztályba, és olyan játékosokkal hozták őket szóba, mint a Real Madridot is megjárt Garreth Bale.

Kriptovaluták és az angol foci

A világ legértékesebb labdarúgó bajnoksága természetesen elsődleges színtere a kriptovaluta szponzorációknak, ahol a stadionok mellett a csapatok is viselik a fiatal iparág szereplőinek logóit. Az első osztályban játszó 20 csapatból 18 rendelkezik valamilyen kriptovaluta-projekttel kötött együttműködéssel, Anglia egyik legsikeresebb klubja, a Liverpool FC saját NFT-kollekcióval rendelkezik, a tavalyi Bajnokok Ligája győztes Manchester City szoros együttműködésben áll az OKX kriptotőzsdével, míg a Manchester United a Tezos-sal áll partnerkapcsolatban.

Ez a cikk is érdekelhet: Tovább erősíti az Adidas kriptovaluta pozícióját

Lelo

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem pénzügy számvitel alapszakon, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen befektetéselemző mesterszakon. 2020 tavasza óta foglalkozom részvényekkel és kriptovalutákkal, a BitcoinBázis csapatához 2024 januárjában csatlakoztam, ahol első sorban technikai elemzéseket, kutatásokat és árfolyam-előrejelző modelleket készítek.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél