Egy Boeing informátor szerint a 787-es teljes flottát le kellene állítani

2024.04.17.
Olvasási idő: 2 perc

Sam Salehpour, a Boeing mérnöke egy keddi interjúban elmondta, hogy szerinte az összes 787-es repülőgépet le kellene állítani, hogy meg tudják csinálni a repülőgép megfelelő biztonsági ellenőrzését, és elkerüljék az újabb incidensek kialakulását.

Az interjú, amely teljes terjedelmében kedden került adásba az NBC Nightly News with Lester Holt című műsorában – egy nappal azelőtt készült, hogy Salehpour a kongresszus előtt a tervek szerint tanúvallomást tesz a Boeing biztonsági aggályairól, amelyeket az év elején a Szövetségi Légügyi Hatósághoz (FAA – Federal Aviation Administration) benyújtott panaszában fejtett ki.

„Az egész flotta világszerte szerintem komoly figyelmet igényel.” – mondta Salehpour az NBC News által kedden közzétett interjú előzetesében, amikor konkrétan a 787-es repülőgépmodellről kérdezték. „A figyelem pedig az, hogy ellenőrizni kell tüzetesen, és meg kell győződni arról, hogy nem áll fenn a korai meghibásodás lehetősége.” – tette hozzá.

Az FAA adminisztrátorának, Michael Whitakernek januárban címzett levelükben Salehpour ügyvédei azt mondták, hogy a Boeing mérnöke „többször is komoly aggodalmakat jelzett a Boeing vezetőségének a Boeing jelenlegi gyártási és minőségellenőrzési folyamataival kapcsolatban, amelyek szerinte potenciálisan katasztrofális biztonsági kockázatokat okozhatnak”.

A levélben a vállalat 787-es és 777-es repülőgépeinek gyártásával kapcsolatos problémákat vázolták fel. Ebben azt írták, hogy a 787 Dreamliner törzsének egyes részei nem megfelelően vannak egymáshoz rögzítve, és akár meg is eshet, hogy több ezer út után eltörik a törzs. Salehpour elmondta a hatóságnak, hogy ezek a problémák a részek összeszerelősoron történő illesztésének és rögzítésének megváltoztatásából adódtak. Azt is állította, hogy ezeket az aggályokat a cég vezetősége lesöpörte az asztalról.

Boeing

A Boeing visszautasítja a vádakat

A Boeing szóvivője visszautasította Salehpour állításait, és azt nyilatkozta, hogy Salehpour állításai a 787-esről „pontatlanok”, és nem reprezentálják azt az „átfogó munkát”, amelyet a Boeing végez a repülőgépek biztonsága érdekében.

„Teljes mértékben bízunk a 787 Dreamlinerben.” – mondta a Boeing szóvivője a közleményben. „A felmerült problémákat szigorú mérnöki vizsgálatnak vetettük alá az FAA felügyelete alatt. Ez az elemzés megerősítette, hogy ezek a problémák nem jelentenek biztonsági aggályokat, és a repülőgép több évtizeden át megőrzi megfelelő élettartamát.”

A szóvivő azt is elmondta, hogy bár az évek során történtek változások a 787-es gyártási folyamatában, nem ezek okozták a Salehpour által állított problémákat.

Két szenátusi testület szerdán hallgatja meg Salehpour és három repülési szakértő vallomását, akik közül néhányan részt vettek egy februári jelentés megírásában, amely „nem megfelelőnek és zavarosnak” ítélte meg a Boeing minőségbiztonsági kultúráját.

A jelentés 50 ajánlást fogalmazott meg a Boeing számára, és azt mondta, hogy a gyártónak fél éven belül felül kell vizsgálnia és tervet kell kidolgoznia a problémák megoldására. A szakértők szerint a tervet meg kell osztani a jelentést közzétevő FAA-val is.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian