Bombázón szúrták ki a kínaiak csodadrónját

2024.04.21.
Olvasási idő: 1 perc

kAz elmúlt két nap sokak számára hozott pozitív vagy negatív híreket (ezt mindenki saját belátása szerint dönti el). Először is, úgy tűnik, hogy megússzuk a súlyos közel-keleti háborút azzal, hogy Izrael csak nagyon lokalizáltan csapott vissza Iránnak egy korábbi támadásért. Másodsorban pedig az amerikai törvényhozás jóváhagyott egy 61 milliárd dolláros segélycsomagot Ukrajna, Izrael és a tajvani térség támogatására. Tehát a szembenállások folytatódni fognak és a fegyveriparba csak úgy ömleni fog a pénz.

Ilyen hírek közepette jött a Defense Blog információja egy szuperszónikus kínai drón felfedezéséről, amely egy bombázón látható. Az új drónnal egész Délkelet-Ázsia területén végrehajthatóak stratégiai megfigyelések. A WZ-8 nevű, megfigyelésre használható drón egy Xian H-6-os bombázóra telepítve megfigyelhető azokon a felvételeken, amelyek egy hete bukkantak fel az X platformján.

Hatalmas flotta várakozik a kínai drónból bevetésre készen

Ez pedig egy újabb emlékeztető arra, hogy a világ harmadik legnagyobb légierejének számító kínai légierő milyen gyorsan modernizálja erejét, mintegy készülve egy konfliktusra az Egyesült Államokkal Tajvan okán. A WZ-8, amelyet először 2019-ben mutattak be a nyilvánosságnak, csapás előtti célzási információkat és/vagy csapás utáni értékeléseket adhat a hadseregnek. A drón stratégiai légi felderítést is végezhet Délkelet-Ázsiában, beleértve Tajvant és Dél-Koreát is.

Jelenleg amerikai információk szerint egy WZ-8 flotta a kelet-kínai Lu’an légibázison, újonnan épített hangárokban állomásozik. Ez a helyszín lehetővé teszi, hogy ezeket a szuperszonikus drónokat könnyen bevethessék Tajvanon és Dél-Koreában hírszerzési feladatokra. Eközben pedig 30 kilométeres magasságban repülnek – tehát elérhetetlenek a világ legfejlettebb légvédelmi rendszerei számára. Azt pedig Kelet-Európa, a Közel-Kelet elmúlt években történt eseményeiből láthatjuk, hogy a hiperszónikus fegyverek mellett a dróntechnológia meghatározó lehet a jövő bármilyen háborújában.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél