A volt Twitter a bankszámlát is helyettesítheti

2024.04.24.
Olvasási idő: 2 perc

Az X (korábban Twitter) közzétette a fizetési szolgáltatása részleteit: a felhasználók hamarosan úgy használhatják a platformot, mint egy bankszámlát.

Christopher Stanley, az X fizetési osztályának vezetője elmondta, hogy a vállalat hamarosan egy olyan alkalmazáson belüli pénztárcával bővül, amelynek segítségével az X-felhasználók pénzt tárolhatnak és küldhetnek. Hozzátette, hogy a szolgáltatás célja egy pénzügyi ökoszisztéma létrehozása.

„Már nem csak borravalót adhatok. Pénzt küldhetek az X-re, tárolhatom az X Wallet-ben és utalhatok más felhasználónak. Gondolj csak a Venmóra. Aztán, ahogy egyre fejlődnek a dolgok, kamatot is szerezhetek, majd pedig termékeket is vásárolhatok boltokban (gondolj az Apple Pay-re). A végcél az, hogy ne kelljen arra ösztönöznünk, hogy pénzt utalj ki a tárcáról, mert a platformunkon bármit megtehetsz, amire szükséged lenne”magyarázta.

Mikorra várható az X új szolgáltatása?

A férfi megjegyzései nemsokkal azután hangoztak el, hogy az X április 19-én jogosultságot szerzett Tenessee államában, így ezzel együtt már 25 amerikai országban rendelkezik azonnali pénzátutalási engedéllyel. Elon Musk 2023. december 21-én közölte, hogy a vállalat 2024 közepén tervezi az alkalmazáson belüli fizetési szolgáltatások elindítását. Reményei szerint a platform hamarabb is elindult volna, de a „bürokratikus folyamatok megnehezítették a dolgát”.

Az X közelgő fizetési funkciója kezdetben csak a fiat pénzeket fogja támogatni. Musk azonban állítólag arra utasította a fejlesztőket, hogy úgy építsék fel a rendszert, hogy azt a jövőben kriptofunkciókkal is bővíthessék. Annak ellenére azonban, hogy a Tesla még mindig 9720 BTC-vel rendelkezik, Musk decemberben megerősítette, hogy egyre kevesebbet gondolkodik a kriptókon. Mindenesetre azt továbbra is szorgalmazza, hogy a platformot egy mindenre kiterjedő alkalmazássá alakítsa át, ahol a felhasználók nem csak üzenetet küldhetnek, de kezelhetik pénzügyeiket is. Arra számít, hogy az X olyan lesz, mint a WeChat szuperalkalmazás Kínában, amely sikeresen integrálta a fizetést a platformba, forradalmasítva az emberek közötti interakciók módját.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a platform felhasználóinak számra egyre csökken, amit már maga Musk is megjegyzett. Nemrégiben például észrevette, hogy Vitalik Buterin, az Ethereum alapítója is csökkentette jelenlétét az X-en.

Érdekelhet még: Hiányzik az X platform egy pénzügyi jogosítványa – jelentős támogatástól eshet így el a jövőben

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc