Vacak az amerikai harckocsi, jobb nem bevetni őket az ukrán fronton

2024.05.07.
Olvasási idő: 2 perc

Az Egyesült Államok kérésére Ukrajna nem használ többet Abrams harckocsikat, amelyek közül 6 megsemmisült, 3 pedig súlyosan megrongálódott az Avdijivkától nyugatra fekvő fronton. Úgy tűnik, hiába várt Ukrajna az eszközökre hosszú hónapokig, jobb nem bevetni őket.

Hónapokig könyörgött Ukrajna az Egyesült Államoknak az Abrams harckocsikért, amelyeket a háborús ország csak ősszel kapott meg. Most viszont úgy tűnik korai volt az öröm, hiszen a tankokat kiveszik a frontvonalból, mert túlságosan sebezhetőnek bizonyultak a harcokban.

„Nincs olyan nyílt terep, amelyen gond nélkül át lehet kelni velük” – mondta egy névtelenséget kérő magas rangú Pentagon-tisztviselő az újságíróknak.

A tankok kivonása pont a legrosszabb pillanatban következett be, hiszen most minden eszközre szüksége van Ukrajnának ahhoz, hogy ellenálljon a teret nyerő oroszok előretörésének.

Miközben a nagy amerikai médiumok a front összeomlásának veszélyét hangsúlyozzák, az Abrams harckocsik kivonása csak tovább gyengíti az ukránokat, akik már így is óriási pusztítást szenvedtek el. Habár az amerikaiak azt nyilatkozták, hogy minden más harckocsi ugyanolyan sebezhető mint az Abramsok, a T-72-eseket, T-64-eseket és Leopárdokat mégsem hívjak le a harcmezőről.

Mi a fene folyik a háttérben?

Egyesek szerint az Abrams kivonásának marketing okai vannak, hiszen az első egységek megsemmisülése már az USA-t és az amerikai védelmi ipari apparátust is kínos helyzetbe hozta azzal, hogy az oroszok lángoló Abramsról posztoltak videót a közösségi médiában. Az Egyesült Államok nemcsak a legnagyobb fegyvergyártó, hanem a legnagyobb fegyverexportőr is a világon.

Mint mindig, ha egy fegyverrendszer hatékonynak bizonyul egy háborús helyzetben, akkor annak komoly pozitív hatása van az exportszerződésekre és az eladásokra. Ha viszont egy fegyver nem válik be és a gyenge teljesítménytől hangos a sajtó, ott komoly csorbát szenvedhet el egy-egy márka, főleg ha egy 10 millió dolláros tankokat néhány ezer dollárba kerülő kamikaze drón pusztít el.

Hosszasan lehet vitatkozni arról, hogy a harckocsik gyenge teljesítményét mennyiben befolyásolta az ukrán sereg képzetlensége, a rosszul megválasztott taktika vagy a légi támogatás hiánya, kereskedelmi szempontból tagadhatatlan, hogy az Abrams imázsát nagyban rontotta az ukrán konfliktus.

Ukrajnát segíti az USA vagy saját magát?

Az amerikai segélynyújtás egyébként komoly ellenszenvet vált ki sokakból. Az elmúlt napokban szavazott meg az amerikai képviselőház és a szenátus 61 milliárd dollárnyi segélyt Ukrajnának, ennek nagy része azonban az Egyesült Államokban marad a védelmi iparnak szóló megrendelések és az amerikai katonai parancsnokságok tevékenységének finanszírozása formájában.

Nemrég a Washington Post is felhívta a figyelmet arra, hogy az Ukrajnának és Izraelnek szánt pénz közel 80%-át az USA-ban vagy az amerikai védelmi iparban fogják elkölteni, sőt még az élelmiszersegélyt is az USA-ban kell megvásárolni és amerikai futárokkal a háborús övezetekbe szállíttatni.

Érdekelhet még: Lassan elfogynak az ukrán védelmi vonalak

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél