Meszeltek a Boeingnek? Súlyos hibákról jelentett egy informátor

2024.05.12.
Olvasási idő: 4 perc

A Boeing legnagyobb beszállítójának volt minőségellenőre szerint a repülőgéptestek rendszeresen komoly hibákkal hagyták el az üzemet.

A Spirit AeroSystems korábbi munkatársa, Santiago Paredes a BBC-nek elmondta, hogy esetenként akár 200 hibát is talált a Boeing számára készült alkatrészekben. A férfit állítása szerint a gyárban sokan „Showstopper”-nek becézték, mert az aggályaival lelassította a termelést.

A Spirit eközben határozottan tiltakozik az állítások ellen, és továbbra is a Boeing legnagyobb beszállítója marad.

Paredes a BBC-nek és az amerikai CBS hálózatnak adott exkluzív interjújában kifejtette, hogy 2010 és 2022 közötti munkaviszonya alatt milyen tapasztalatai voltak a cégnél. Elmondása szerint hozzászokott az 50 és 100, 200 közötti hibamennyiségekhez a Boeingnek szánt repülőgéptörzseken, a hiányzó rögzítőktől az elhajlott alkatrészeken át egészen a kifelejtett elemekig minden előfordult.

A Boeing nem kívánta kommentálni Paredes megjegyzéseit.

Az Egyesült Államok közlekedési minisztere, Pete Buttigieg úgy nyilatkozott, hogy a kormány a Szövetségi Légiközlekedési Hivatal (FAA) folyamatban lévő vizsgálatainak keretén belül „mikroszkóp alá helyezi a Boeinget”. Más szóval elszámoltatják a vállalatot, annak  pedig bizonyítania kell, hogy megfelel az FAA által előírt minőségi és biztonsági előírásoknak.

A Boeingnél hibát hibára halmoznak

A Spirit AeroSystems és a Boeing is intenzív vizsgálat alá került, miután egy vadonatúj 737 Max repülőgépről röviddel a felszállás után leesett egy ajtó, óriási lyukat hagyva a gép oldalán. Időközben kiderült, hogy az ajtót eredetileg a Spirit szerelte fel, amit aztán a Boeing műszaki személyzete eltávolított, hogy kijavítsa a hibás szegecselést.

Az esetet követően az amerikai szabályozó hatóság mindkét cég gyártási gyakorlatát felülvizsgálta, és kiderült, hogy a vállalatok több ponton sem feleltek meg a gyártásellenőrzési gyakorlatoknak, ezért ideiglenesen a földön tartottak majdnem 200 db Boeing 737 Max 9 repülőgépet.

A héten egy másik FAA-vizsgálat is indult, miután a Boeing azt mondta a szabályozóknak, hogy lehet, hogy nem megfelelően ellenőrizte a 787 Dreamliner repülőgépeit. Az FAA vizsgálni fogja, hogy a személyzet meghamisította-e a nyilvántartásokat.

Az informátor szerepe

Paredes a BBC-nek elmondta, hogy nyomás alá helyezték, amiért alapos munkát próbált végezni, és mindig panaszkodtak, ha hibát talált.

„Csak ki akarták küldeni a terméket. Nem foglalkoztak a rossz törzsek kiszállításának következményeivel. Csak a kvóták teljesítésére, az ütemterv és a költségvetés betartására összpontosítottak… Ha a számok jók voltak, a törzsek állapota nem igazán számított.”

A cégtől való távozása előtt Paredes a 737 Max gyártósorát vizsgáló minőségellenőrök csoportját vezette. A Spiritnél szerzett állítólagos tapasztalatai annak a jogi eljárásnak képezik a részét, amelyet elégedetlen részvényesek indítottak a cég ellen. A jogi dokumentumokban egyszerűen csak „Volt Alkalmazott 1”-ként hivatkoznak rá; ez volt az első alkalom, hogy Paredes nyilvánosan megszólalt az ügyben.

Egy másik volt minőségellenőr, Joshua Dean, akinek állításai szintén részét képezték a pernek, múlt héten egy komoly baktériumfertőzés következtében elhunyt.

A perben azzal vádolják a céget, hogy szándékosan próbálta eltussolni a komoly és széles körben fellelhető minőségi hibákat, és a hibák nyilvánosságra kerülésével a részvényeseket pénzügyi veszteségeknek tette ki. A Spirit határozottan tiltakozott a perben foglalt állítások ellen.

A Boeing továbbra is támogatja a Spiritet

A Spirit AeroSystems korábban a Boeinghez tartozott, és jelenleg is a gyártó elsődleges beszállítója. A cég készíti az összes 737 Max törzsét és a 787 Dreamlinerek nagy részét is, mielőtt azokat a Boeing saját létesítményébe szállítanák.

A nehéz helyzetbe került vállalat az év első három hónapjában 617 millió dollárt vesztett, a Boeing azonban továbbra is pénzügyi támogatásáról biztosította, sőt, tárgyalásokat folytat a cég visszavásárlásáról.

Egyes források azt állítják, hogy már megkezdték a minőségi aggályok kezelését a Spiritnél, és 80%-kal csökkent is a gyárat elhagyó hibás Boeing alkatrészek száma. Paredes ugyanakkor elmondta, hogy a két cég már korábban is tisztában volt a hibák mértékével, és azokat a minőségellenőrök heti rendszerességgel meg is vitatták.

Segélykiáltás

Az informátort állítása szerint arra utasította a felettese, hogy változtasson a hibajelentési módszerén úgy, hogy a hibák száma csökkenjen. Amikor erre nem volt hajlandó, lefokozták és áthelyezték a gyár egy másik részlegére.

„Fenyegetve éreztem magam, és úgy éreztem, hogy megtorlás áldozata vagyok azért, mert aggodalmakat vetek fel” – mondta.

Ezután etikai panaszt nyújtott be a cég HR osztályánál, és utolsó segélykiáltásként levelet írt Tom Gentilének, a Spirit akkori vezérigazgatójának, amelyben közölte, hogy elvesztette a hitét a Spirit minőségügyi szervezetében. Miután panasza részben helytállónak bizonyult, Paredest később visszahelyezték vezetői szerepébe, és visszamenőleges kártérítést kapott, azonban nem sokkal ezután távozott a cégtől.

Most azt állítja, hogy vonakodna egy 737 Max-on repülni, mert attól tart, hogy az még mindig gyártási hibás lehet. Úgy tűnik, hogy ezzel az érzésével nincs egyedül, mivel elmondása szerint rengeteg munkatársa pontosan azért félt a repüléstől, mert látták, hogy hogyan gyártják a törzseket.

Ez a cikk is érdekelhet: Kedd hajnalban útnak indul a Boeing legújabb űrhajója

GT

Tartalom- és szövegíróként, illetve fordítóként dolgozom, főleg az informatika, az üzleti etika és a vállalati képzések területén. Folyamatosan bővítem ismereteimet és alapos kutatást végzek, hogy a legnaprakészebb információkkal szolgálhassak cikkeimben.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian