A Starbucks elkerülné az árháborút kínai riválisaival

2024.05.27.
Olvasási idő: 3 perc

A kínai kávéipar jelentős növekedésen ment keresztül az utóbbi időben, mely nemcsak a fogyasztói preferenciák és piaci dinamika átalakulásában mutatkozik meg. 2023-ra a kínai kávépiac értéke elérte a 38,5 milliárd dollárt, növekedése pedig meghaladta a 17%-ot. A világ vezető kávébrandje, a Starbucks természetesen jelentős szerepet vállalt ebben az átalakulásban.

A Seattle-ben található nemzetközi kávéházlánc azonban könnyedén árversenybe keveredhet a kínai piacon megjelenő olcsóbb és gyorsabban növekvő versenytársaknak köszönhetően – erre enged következtetni a világ két legerősebb gazdaságában megfigyelt csökkenő eladási trend is.

Árverseny a kínai kávépiacon

2024. május elsején bombaként robbant a hír, miszerint a népszerű nemzetközi kávéházlánc, a Starbucks, kénytelen módosítani előrejelzésein az Egyesült Államokban és Kínában is. Az ázsiai országban megfigyelt visszaesés első sorban a kínai kávépiac drasztikus átalakulásának köszönhető, melyen megjelentek a gyorsan növekvő, olcsóbb riválisok, akik akartak egy szeletet maguknak a tortából.

A gyengülő eladások már 2023-ban is meglátszódtak, hiszen a világ második legnagyobb gazdaságában a Starbucks helyi riválisa, a Luckin Coffee felülmúlta a Seattle-i óriásvállalatot. Míg a Starbucks 3,16 milliárd dolláros éves árbevételt realizált, addig riválisa közel 3,5 milliárd dolláros bevételt jelentett a tavalyi üzleti évre.

Mindenki tisztában van azzal, hogy a tét hatalmas a Starbucks számára, azonban a menedzsment meg van győződve arról, hogy el kell kerülniük az árháborút és a magas színvonalú, fenntartható növekedésre kell koncentrálniuk. Belinda Wong, a Starbucks kínai vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a vállalatnak nemcsak az árban, hanem az innovációban, a kávéról folytatott beszélgetésekben és a fogyasztók érzelmi értékei között is vezető szerepre kell törekedniük.

Árverseny helyett kedvezmények

A Reuters beszámolói alapján és a közösségi médiában közzétett tartalmak azonban rávilágítanak arra, hogy a Starbucks nem az árazásban, hanem saját miniprogramokon keresztül, illetve harmadik felek által közzétett platformokon keresztül kívánnak a fogyasztóik kedvében járni. A vállalat célja a promóciós ajánlatok erősítése, a promócióik intenzitásának a növelése és a közösségi médiában való aktívabb részvétel, melyet a Deep Brew, a Starbucks által használt AI-alapú adatelemző szoftver tesz lehetővé.

A Deep Brew célja a megfelelő időben, a megfelelő célközönség számára promóciók biztosítása, mely időszerű kedvezményekben, meghatározott termékekre vonatkoznak. Ugyan Wong nem kommentálta bővebben a Deep Brew alkalmazását, mivel az a cég stratégiájának a részét képezi, de az egyértelmű, hogy a kávéóriás a versenytársaktól eltérő stratégiát választ piaci részesedésük megtartásáért. A kedvezmények között egyébként 30%-os kuponok és egyet fizet, kettőt kap akciók is szerepelnek.

Visszaeső eladások, elégedetlenek a részvényesek

A Daxue Consulting piackutató cég szerint 2025-re további 13%-os növekedés vár a kávépiacra Kínában, melynek jelenleg közel 14%-át a Starbucks uralja 9000 üzletével. Habár a nemzetközi brand képes volt Olaszországban is talajt vetni, úgy néz ki, az olcsó kínai riválisok kifognak rajtuk, mivel már több, mint 18 ezer kisvállalkozás üzemel Kínában, harmada áron, mint a Starbucks. Míg egy átlagos latte a Starbucks-ban 33 jüan-ba (4,5 dollár) kerül, addig a konkurens Lurkin-nél, Cotti-nál és KFC Coffee-ban már 5-10 jüan-ért (0,7 – 1,4 dollár) lehet tejeskávéhoz vagy eszpresszóhoz jutni.

A nemrégiben közzétett második negyedéves beszámolók alapján jelentősen csökkent a Starbucks értékesítése, melynek következtében módosítani kellett az előrejelzéseket az év hátralévő részére vonatkozóan.

A Starbucks részvénye, a Nasdaq-on jegyzett SBUX jelenleg 78,87 dollárt ér, miután drasztikus esésen ment keresztül május elsején. A részvény csak idén közel 16%-ot vesztett értékéből, a 2021 júniusában elért mindenkori csúcsától (126 dollár) pedig nagyon messze van.

Starbucks (NASDAQ: SBUX) hetes grafikon, forrás: TradingView

A részvény egyhetes grafikonján jól látszik, hogy a 2020 márciusában berobbanó COVID-19 járvány óta stabil növekedést produkált az SBUX árfolyama, mely idén májusban megtört. Ahhoz, hogy a bikás trend visszaálljon, a részvénynek vissza kell térnie először 82-, majd 90 dollár környékére. Bizakodásra adhat okot Peter Lynch fair value modellje. A közgazdász szerint a fundamentális adatok szerint az SBUX árfolyamának 92 dollár körül kellene lennie, mely a részvény alulértékeltségére utal.

Lelo

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem pénzügy számvitel alapszakon, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen befektetéselemző mesterszakon. 2020 tavasza óta foglalkozom részvényekkel és kriptovalutákkal, a BitcoinBázis csapatához 2024 januárjában csatlakoztam, ahol első sorban technikai elemzéseket, kutatásokat és árfolyam-előrejelző modelleket készítek.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél