Tesla: több ezer eladatlan autó hever egy amerikai telepen, sorsuk bizonytalan

2024.05.30.
Olvasási idő: 2 perc

Teslák ezrei vannak egy amerikai telepen. Az Egyesült Államokban, a St. Louis-tól nem messze található Chesterfield Mall bevásárlóközpontnál, több ezer eladatlan Tesla várja sorsát.

A Jalopnik portál szerint a látványt nem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel Elon Musk cége „láthatóan nem tud elég autót eladni ahhoz, hogy megfeleljen a gyártási ütemnek”. Egyszóval a Tesla termelése messze meghaladja a keresletet, amire 2023 folyamán aligha volt példa.

A hivatalos adatok szerint a neves amerikai autógyártó 46 561 autóval többet gyártott, mint amennyit 2024 első negyedévében leszállítottak, ennek következtében ez a többlet a gyárak mellett, bevásárlóközpontokban és repülőtereken parkol, részben azért, mert a cég már nem tudják őket hova tenni.

A fent említett Chesterfield Mall, emblematikusan mutatja az imént leírt helyzetet. A területet hamarosan lebontják egy új, 2 milliárd dolláros projekt miatt, és a határidőre (augusztus 31-i dátummal) készülve a Staenberg Group alelnöke (a bevásárlóközpont tulajdonosa), Tim Lowe a KTVI-nek elmondta: „Van egy tervünk arra, hogy alternatív felhasználási lehetőségeket teremtsünk a bevásárlóközpont számára, mielőtt lebontanánk. Az egyik ilyen felhasználási mód az, hogy az emberek különböző dolgokra használhassák a bevásárlóközpontot. Az egyik ügyfelünk a Tesla, amelynek van egy márkakereskedése a Chesterfield Valleyben, de nincs elég hely az összes autó parkolására, amelyet ide szállítanak. Ezért a parkolóban bérelnek helyet az autóik tárolására.”

Lowe szerint legalább 300 Tesla jármű parkol ott, de a nyilvánosságra került felvételek szerint ennél jóval több autóról van szó. A Teslának azonban esze ágában sincs lassítani a gyártást, hiszen a kaliforniai Fremontban található gyárról készült légi felvételek szerint az autók továbbra is nagy ütemben gördülnek le a szerelőszalagokról, és várják, hogy az eladások ismét növekedni kezdjenek a várakozásoktól minden bizonnyal elmaradó évkezdet után.

Ez egy kritikus időszak a vállalat számára, amit a berlini Giga Factory-ből érkező hírek is megerősítenek, ahol egyes aktivisták erőszakos tiltakozására került sor, beleértve a rendőrséggel való összecsapásokat és letartóztatásokat is. A helyzetet tovább bonyolítja az, hogy az elektromos autógyár több ezer dolgozót fog hamarosan elbocsátani, a Tesla Model 2 jövőjével kapcsolatban pedig egyre nagyobb a bizonytalanság.

https://youtu.be/AWoM_AG0EZA

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian