Járássegítő exoskeletonnal vitte az olimpiai fáklyát

2024.07.26.
Olvasási idő: 1 perc

Történelmet írt és hatalmas sikert aratott Kevin Piette parasportoló teniszező azzal, hogy egy járássegítő exoskeleton segítségével vitte az olimpiai fáklyát.

Piette még 11 évesen egy balesetben veszítette el az egyik lábát, ami után kerekesszékes teniszező lett. Most pedig ismét reményt adott sorstársainak, és bemutatta, hogy a technológia miként képes áthidalni a fizikai korlátokat és új lehetőségeket nyitni a mozgássérült emberek számára.

A cél, hogy az emberek kiszálljanak a kerekesszékből

A szóban forgó robotikus eszközt a párizsi székhelyű Wandercraft fejlesztette ki, hogy megbirkózzanak az orvostudomány és a robotika egyik legkeményebb kihívásával. Az Atlante X exoskeleton képes utánozni a természetes járást és lehetővé teszi, hogy viselője több irányba mozogjon. Ugyan az eszköz egyelőre négy órán át használható, a vállalat szándéka, hogy a felhasználója egy teljes napon keresztül viselhesse, ülhessen és mozoghasson benne.

„A cél az, hogy az emberek kiszálljanak a kerekesszékből. Mint kiderült, még a klinikai környezetben történő helyváltoztatás is pozitív egészségügyi előnyökkel jár. A mozgásnak rengeteg előnye van, és ezen túlmenően a végső szándékunk egy olyan exoskeleton kifejlesztése, amely lehetővé teszi a mobilitást a mindennapi helyzetekben” – mondta Aaron Ames, a Caltech professzora.

Az exoskeletonok a ruhába programozott algoritmusok segítségével mozognak, amit a viselőjük teste irányít. Ennek köszönhetően a felhasználók újra felfedezhetik a szabad mozgás örömét és a természetes testmagasságukat, ami jelentős életminőség-javulást eredményezhet.

„Gondolj rá úgy, mint egy kis joystick-re: ha előre akarsz menni, akkor előrehajolsz és az exoskeleton azt fogja mondani, oké, előre akarsz menni, ez a te döntésed” – tette hozzá.

Az exoskeletonok ugyan kifejezetten drágák – egyes beszámolók szerint 100 ezer dollárba kerülnek –, azok számára, akik az Egyesült Államokban vásárolják meg az eszközt, valószínűleg vissza tudják majd igényelni az árát.

Kapcsolódó: A nép játékát akarják, az olimpiai jegyek viszont nem a szegényeknek szólnak

„Fontos pillanat volt ez, hogy a világon először tudtuk megmutatni. Ezek azok az események, amelyekért folyamatosan küzdünk” fejezte be gondolatát Ames.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian