Venezuela választási szerve szerint Madurót újraválasztották, az ellenzék is győzelmet kiáltott ki

2024.07.29.
Olvasási idő: 2 perc

Caracas, Venezuela – Nicolás Madurót újraválasztották Venezuela elnökének a Maduro hívei által irányított választási hatóság közlése szerint. Az ellenzék szintén győzelmet követel, ezzel tovább mélyítve az ország politikai és gazdasági válságát.

Az ellenzék támadja a választási eredményeket

A választási hatóság bejelentése szerint Maduro a szavazatok 51%-át szerezte meg, míg ellenzéki kihívója, Edmundo González 44%-ot kapott. Ezek az eredmények azonban a szavazóhelyek mindössze 80%-án alapultak, így a hatóság szerint ez már egy visszafordíthatatlan trendet jelzett. „Ma a venezuelai nép méltósága és bátorsága győzött a nyomás és manipuláció felett” – mondta Miguel Díaz-Canel kubai elnök az X-en.

Ezzel szemben az ellenzék szintén győzelmet hirdetett, megkérdőjelezve a választási rendszer hitelességét. Az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken közölte, hogy „komoly aggályaik” vannak a választási eredményekkel kapcsolatban. Floridában pedig, ahol a legnagyobb venezuelai közösség él az Egyesült Államokban, Marco Rubio republikánus szenátor kijelentette, hogy „Maduro kormánya a modern történelem legkiszámíthatóbb és legnevetségesebb álválasztását hajtotta most végre”.

Kriptovalutákra támaszkodó gazdaság

Az ország súlyos gazdasági helyzete és a nemzetközi szankciók miatt Venezuela egyre inkább a kriptovalutákra támaszkodik. Az elmúlt évtizedben közel 8 millióan menekültek el az országból. A Chainalysis blockchain elemző cég szerint 2023-ban több mint 461 millió dollárnyi átutalásra került sor kriptovalutákon keresztül, ezzel Venezuela az egyik leginkább utalásfüggő nemzet a kontinensen.

A Petro és a kriptovaluták

Venezuela állami tulajdonú olajvállalata, a PDVSA még a Tetherrel (USDT) is próbálkozott az Egyesült Államok által kiszabott szankciók megkerülésére: korábbi jelentések szerint az év elején a PDVSA aktívan használta a Tethert a nemzetközi tranzakciók lebonyolítására. Ez a kriptovalutákba vetett bizalomra utal, ugyanakkor Venezuela 2024 januárjában megszüntette saját kriptovalutáját, a Petrót, több mint öt évvel annak bevezetése után.

Maduro egy beszédében a választási rendszert dícsérte, és állítása szerint a rendszer egy külföldi szereplő által elkövetett sikertelen „masszív hackelés” célpontja volt, az elkövetőt azonoban nem volt hajlandó megnevezni. Emellett Argentína elnökét, Javier Mileit „szociopatának” nevezte, aki az X-en kijelentette, hogy „a venezuelaiak úgy döntöttek, hogy véget vetnek Maduro diktatúrájának”, és hogy Argentína nem fog elismerni egy újabb csalást.

Nemzetközi visszhang és következmények

Az Egyesült Államok és más nemzetközi szereplők – köztük az Európai Unió is – komoly aggályokat fogalmaztak meg a venezuelai választási folyamat hitelességével kapcsolatban. Az újraválasztás és az ellenzék kifogásai tovább mélyítik a politikai és gazdasági válságot az országban, miközben a kriptovalutáktól való függés csak tovább növekszik.

GT

Tartalom- és szövegíróként, illetve fordítóként dolgozom, főleg az informatika, az üzleti etika és a vállalati képzések területén. Folyamatosan bővítem ismereteimet és alapos kutatást végzek, hogy a legnaprakészebb információkkal szolgálhassak cikkeimben.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra