Brazília feloldotta az X és a Starlink számláinak befagyasztását

2024.09.14.
Olvasási idő: 2 perc

A brazil legfelsőbb bíróság nemrégiben feloldotta az Elon Musk nevéhez kötődő Starlinkhez és az X közösségi oldalhoz kapcsolódó bankszámlák befagyasztását, miután összesen 18,35 millió brazil realt (közel 1,2 milliárd forint) foglaltak le bírság jogcímén a cégektől az államkassza részére. A bírságok egy olyan jogvitához kapcsolódnak, amely szerint az X nem tett eleget a bírósági felszólításnak, hogy letiltsa a Brazíliában félretájékoztatással és gyűlöletbeszéd terjesztésével vádolt fiókokat. A Legfelsőbb Bíróság korábban ezeket a tartalmakat a demokráciára veszélyt jelentőnek minősítette, ami miatt jogi lépéseket kezdeményezett a platform ellen. Végül Alexandre de Moraes, a legfelsőbb bíróság bírája pénzbírságot is kiszabott az X-re, mert nem nevezett ki helyi jogi képviselőt, ahogy azt a brazil törvények előírják.

A főszerepet játszó brazil bíró

Az X és Brazília szembenállása precedensértékű lehet

Most a bevezetőben említett pénzbírságot tehát rendezték, az X azonban augusztus 30. óta elérhetetlen Brazíliában. Az ügy a napokban jutott el az ország legfőbb ügyészéhez. Miután az ország ügyvédi kamarája és egy politikai párt (a Partido Novo) megtámadta a platform betiltásáról szóló döntést. Szeptember 12-én a legfőbb ügyész azzal érvelt a fellebbezések ellen, hogy a közösségi médiaplatform felfüggesztése nem sérti a szólásszabadsághoz való jogot. Hangsúlyozta, hogy a tiltás ellen benyújtott kereseteknek nincs jogi alapja. Maga a konfliktus a brazil legfelsőbb bíróság és az X között akkor robbant ki, amikor Alexandre de Moraes bíró elrendelte, hogy a platform blokkolja a félretájékoztatást és szélsőséges tartalmakat terjesztő fiókokat. Musk nem volt hajlandó eleget tenni a felszólításoknak. Arra hivatkozott, hogy azok cenzúrának minősülnek.

Innen jött aztán a helyi jogi képviselő kinevezésére való felszólítás és a pénzbírság, majd az X blokkolása. A blokkolás érvényre juttatása érdekében egyébként 9000 dolláros bírságot helyeztek kilátásba azokra a felhasználókra, akik VPN-en keresztül férnek hozzá a platformhoz. Ez közel 3,3 millió forint. Fontos kiemelni, hogy a Luiz Inácio Lula da Silva elnök által vezetett brazil kormány támogatja a bíróság döntését. A kormány hangsúlyozta, hogy alapvető fontosságú a félretájékoztatás elleni küzdelem. Különösen azért, mert megítélésük szerint a közösségi oldalon megjelenő félretájékoztatás masszív szerepet játszott a korábbi utcai zavargások kialakulásában is. A felek közötti harc biztosan precedensértékű lehet a Brazíliában működő technológiai cégek és közösségi oldalak számára.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból

Mielőtt továbblépnél