Egyre szorosabb Észak-Korea és a BRICS-országok kapcsolata, mit szól ehhez Oroszország?

2024.09.27.
Olvasási idő: 1 perc

Észak-Korea sejthetően azon szorgoskodik, hogy elnyerje a BRICS-országok szimpátiáját, ezzel is bizonyítva a csatlakozásra vonatkozó szándékai hitelességét. Nemrégiben például az ázsiai ország egyik vezető diplomatája kihagyta az ENSZ Közgyűlést egy BRICS-szel kapcsolatos esemény kedvéért. Elemzők szerint Kim Dzsongun efféle szövetségeken keresztül igyekszik megtörni a diplomáciai elszigeteltséget, de Észak-Korea szankciói és gazdasági korlátai valószínűtlenné teszik a gazdasági tömörüléshez való csatlakozást. A közelmúltbeli lépései arra utalnak, hogy Észak-Korea egyre inkább együttműködik Oroszországgal, ami a külpolitikai megközelítésében bekövetkező lehetséges változásokat jelzi.

Észak-Korea külügyminisztere, Cshö Szonhi kihagyta az ENSZ Közgyűlését kedden, hogy részt vegyen egy BRICS-szel kapcsolatos rendezvényen – jelentette a The Korea Times, hozzátéve, hogy ez azt jelezheti, hogy az ország szorosabb kapcsolatokat szeretne kialakítani a gazdasági blokkal.

Az észak-koreai miniszter részt vett a szentpétervári Eurasian Women’s Forum nevű eseményen, amelynek keretében a BRICS-országok találkozói is zajlottak. A dél-koreai Egyesítési Minisztérium az eset kapcsán megjegyezte, hogy ezek a cselekedetek Észak-Korea növekvő közeledését tükrözik Oroszország felé.

„Bár eddig nem voltunk tanúi semmilyen határozott lépésnek, Cshö Szonhi észak-koreai külügyminiszter nemrég részt vett egy Oroszország által vezetett nemzetközi rendezvényen, és a rezsim hivatalos nyilatkozatokat adott ki az Egyesült Államokkal szemben”, részletezte a minisztérium egyik tisztségviselője.

„Mindez arra utal, hogy Észak-Korea feltehetőleg aktívan együtt kíván működni az Oroszország által vezetett új globális renddel a jövőben”, folytatta.

A BRICS-csoport, amelyet eredetileg Brazília, Oroszország, India, Kína, India és Dél-Afrika alkotott, mára Egyiptommal, Etiópiával, Iránnal, Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel bővült.

Az elemzők azonban továbbra is szkeptikusak Észak-Korea tagsági kilátásait illetően. Észak-Korea gazdasági helyzete és a nemzetközi szankciók szinte lehetetlenné teszik a csatlakozást az ország számára.

Lim Eul-chul, a Kyungnam Egyetem munkatársa továbbá kifejtette, hogy Észak-Korea Kínával való feszült kapcsolata csakugyan akadályozhatja a gazdasági blokkhoz való csatlakozásra irányuló erőfeszítéseit, és megjegyezte: „Ha Észak-Korea csatlakozna egy formális multinacionális csoporthoz, azzal potenciálisan megváltoztathatná az évtizedek óta fennálló elszigeteltségét”.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél