Az Nvidia vezér szerint Elon Musk igazi szuperképességekkel rendelkezik

2024.10.18.
Olvasási idő: 2 perc

Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója szerint Elon Musk „emberfeletti” teljesítményt hajtott végre azzal, hogy mindössze 19 nap alatt felállított egy 100000 H200 Blackwell GPU-ból álló szuperklasztert. A vezérigazgató szerint a folyamat mindenki másnak legalább egy év lett volna. A Tom’s Hardware szerint az xAI csapata állítólag kevesebb mint három hét alatt jutott el a koncepciótól az Nvidia termékével való teljes kompatibilitásig – beleértve az xAI első AI-gyakorló futtatását is.

A folyamat az elejétől a végéig magában foglalta a hatalmas X-telep kialakítását, ahol a GPU-kat elhelyezték. Valamint az egész létesítmény folyadékhűtéssel és energiával való ellátását, hogy mind a 200000 GPU működőképes legyen. Nem is beszélve az Nvidia és Elon Musk mérnöki csapatai közötti koordinációról, hogy az összes hardvert és infrastruktúrát pontosan és összehangoltan szállítsák és telepítsék. Ráadásul Huang szerint az Nvidia felszerelésének hálózatba kapcsolása nem olyan egyszerű, mint a hagyományos adatközpontok szervereinek hálózatba kapcsolása. Az egy csomópontba kerülő vezetékek száma kifejezetten nagy, a számítógép hátulja csupa vezeték.

A kérdés, hogy lesz-e elég energia az xAI adatközpontjának

Azt is kiemelte Huang, a 100000 H200 GPU integrálása ilyen gyorsan még soha nem történt meg korábban. És valószínűleg senki más nem is fogja tudni megismételni a közeljövőben. Elon Musk új memphisi xAI adatközpontja még néhány napja ért el ehhez a mérföldkőhöz. Ez a teljesítmény a „Colossus” becenévre hallgató adatközpontot a valaha épített legerősebb ismert számítógépek közé emeli. Jelentős technikai teljesítményt jelent az xAI számára. Az xAI egy viszonylag fiatal vállalat, amely kevesebb mint hat hónap alatt működőképessé tette a hatalmas létesítményt.

Miközben Musk a létesítményről az X-en a világ legnagyobbjaként beszélt, iparági szakértők megkérdőjelezték, hogy az xAI rendelkezik-e a szükséges energiával vagy a technikai képességekkel ahhoz, hogy ennyi GPU-t egyszerre futtasson. Az xAI az adatközpontot a Grok, a vállalat chatbotja mögött álló AI-modell képzésére használja, amely a ChatGPT cenzúrázatlan változataként reklámozza magát. Az xAI agresszívan követi céljait, és olyan messzire ment, hogy földgázturbinákat csatlakoztatott a hagyományos energia kiegészítésére. Mert az energia az egyik legnagyobb kihívássá vált az erősebb mesterséges intelligenciamodellek létrehozására irányuló erőfeszítések során. Muskról egyébként már a Mars-expedíciós kijelentései miatt is emberfelettiként beszéltek sokan.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el

Mielőtt továbblépnél