A nappali áramfogyasztás felé terelné a magyar kormány az embereket

2024.10.21.
Olvasási idő: 1 perc

Talán sokaknak nem érte el az ingerküszöbét az a hír, amely szerint 2026-tól komoly változások várnak nagyjából 800 ezer magyar háztartásra. Ők azok, akik egy évben 5000 kWh-nál több áramot fogyasztottak az előző években. Ezeknek a háztartásoknak ugye eddig kötelező volt okosmérőt felszerelniük. Ők úgy fogyaszthattak áramot, hogy mindig ugyanannyit fizettek érte, napszaktól függetlenül. Az új változással viszont az alapján fog kialakulni az áram ára, hogy éppenséggel mikor fogyasztott a fogyasztó.

A kérdés az, hogy ki az, aki napközbenre képes áramfogyasztása többségét átütemezni

A tervek szerint 2026-tól lépne életbe az a rendszer, amelyben a 23,4 forintos rendszerhasználati díj három időzóna szerint fog majd változni. A legdrágább majd a fogyasztás este lesz, amikor a naperőművek már nem termelnek. A legolcsóbb pedig a napközbeni időszak lenne. Az pedig már csak hab a tortán, hogy arról is szó van, hogy az eddigi védett áramdíjat visszaengedik a piacra. Azaz megszűnne a rezsivédettség. Most ugyanis az éves átlagos áramfogyasztás, 2523 kWh alatti fogyasztás ára 5 forint kilowattóránként. Az efeletti részt kell fizetni a piaci árban, ami bőven 30 forint felett jár kilowattóránként. Plusz még a rendszerhasználati díj. Úgyhogy összességében ha a rendszert tényleg bevezetik, akkor azok, akik az átlagnál többet fogyasztanak és főleg esténként, ők mindenképpen számíthatnak egy jelentősebb áramár-emelkedésre.

Amit fontos megemlíteni, hogy az egész változtatás motorjának számító napelemesek (vagyis háztartási kiserőmű tulajdonosok) esetén mindenképpen felmenő rendszerben lesz ez bevezetve. Rájuk 10 éves bruttó elszámolási rendszer vonatkozik, akkor kerülnek majd csak bele az új rendszerbe, ha lejár ez a 10 éves türelmi periódus. Ami egyébként sokaknál a közeljövőben meg is történhet, telepítés évétől függően. És hogy valami készül az biztos, tekintve, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az időzóna alapú díjszabás kialakítása érdekében már novembertől új tarifatípust fog létrehozni. Szóval nem csak a kriptotanácsadás feltételei, de a napi élet költségei is változás előtt állnak.

Érdekelhet még: A kormányinfón ismertették a gazdasági akciótervet, újabb nemzeti konzultáció jön!

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian