50 éve a decentralizáció jegyében kezdte el egy zenekar a zenélést

2024.10.27.
Olvasási idő: 4 perc

1965-ben a Grateful Dead olyan zenekarként indult el pályafutásán az Egyesült Államokban, amely nemcsak újradefiniálta a zeneipart, de fel is rúgta a normákat, új és ismeretlen irányt felmutatva. A Grateful Dead pszichedelikus felfedezéseik által táplálva olyan kezdeményezéseket indított el, mint a „jam band” vagy éppen a Deadhead nevet viselő követők. A „jam band” ugye egy olyan bandát jelöl, akik fellépéseiken vagy akár a felvételeiken is rengeteget improvizálnak és örömzenélnek. Az őket mindenhova elkísérő rajongóik pedig a Deadhead nevet kapták, mivel annyira sok fellépésre akartak elmenni.

De a Grateful Deadnek köszönhetőek az ún. Shakedown Street rendezvények is. Ez egyfajta parkolói örömzenélést jelent. És hát velük jött el a felvevői közösség korszaka is, amikor a rajongók vették el a fellépéseket és a számokat, így átkerült az iparágtól a rajongókhoz az irányítás és a hatalom. Lényegében decentralizálták a társadalmat, mielőtt ez menő lett volna. Három évtizedes pályafutásuk alatt Jerry Garcia, Bob Weir, Bill Kreutzmann, Phil Lesh, Mickey Hart és a billentyűsök változó felállása nem csak a Deadheadek életét alakította át. Hatásuk az egész zenei világot bejárta, hatalmas fesztiválokat formáltak át, és olyan zenekarokat inspiráltak, mint a Phish, a Widespread Panic és a Moe.

A Grateful Dead decentralizált öröksége

Pont ahogy Satoshi Nakamoto Bitcoinja, vagy az internet maga, a Grateful Dead is komoly decentralizált trendet hagyott hátra örökségként. A Grateful Dead úttörő megközelítése a zenéhez párhuzamos a Bitcoin decentralizált természetével. Amely a hagyományos közvetítők megkerülésével közvetlen kapcsolatot teremt a rajongókkal. A BTC és a zenekar is egyaránt az autonómia és a közösségvezérelt innováció felé való elmozdulást támogatta, megkérdőjelezve a beégetett rendszerek működését. A Grateful Dead több mint 50 évvel ezelőtt kezdte meg merész zenei kísérleteit. Akkor amikor a rockzenészekre nagy nyomás nehezedett, hogy fülbemászó, öt percnél rövidebb slágereket alkossanak. Az akkoriban olyan neveken ismert Dead, mint a Mother McCree’s Uptown Jug Champions és a Warlocks, szembement az árral. És 15 perces vagy annál is hosszabb jam sessionöket tartott, amelyek minden egyes lejátszással egyedivé váltak.

Ez a stílus hozta létre azt, amit a rajongók ma „jam band”-nek neveznek. Bár a Grateful Dead nem lett a listavezető lemezekről híres, mégis a jam zenekarok egy olyan hullámát inspirálta, amely az aranylemezekre való támaszkodás nélkül virágzott. A zenekar nevét viselő albumuk ugyan kapott némi rádiós lejátszási időt is. De egészen „Workingman’s Dead” és az „American Beauty” albumukig kellett várni, hogy kilenc évvel később megkapják az aranylemezt. A zenekar rajongótábora a végtelen turnézás és az elkötelezett rajongói bázis révén nőtt, kikövezve az utat a mai jam zenekarok számára, hogy kövessék a Dead tartós örökségét.

A Shakedown Street

A Grateful Dead turnézása után is virágzó Shakedown Street él tovább, tele decentralizált árusokkal. A Wikipedia úgy írja le, hogy „egy jam zenekar parkolójának egy olyan területe, ahol árusítás folyik”. Gyökerei a Grateful Dead parkolói fellépéseiben keresendők az 1980-as évek elején.

A zenekar daláról elnevezett Shakedown Street pedig egy nyüzsgő piac lett, zenével, eladókkal, de szigorúan mindig ellenkulturálisan. A rajongók a dal által inspirálva egy decentralizált árusítói hálózatot építettek ki. Ez a Bitcoin vagy a Bittorrent mintájára kínálja a legkülönfélébb árucikkeket, így a Shakedown Street hálózatát nehéz megállítani.

Szembe mentek mindennel

Az úttörő jam sessionökön és a Shakedown Street egyedülálló kultúráján túl a Grateful Dead annak is örült, amikor rajongói felvették a fellépéseiket. Ezzel pedig elindítottak egy olyan trendet, amelyet azóta sok zenekar átvett. A Dead előtt nem léteztek külön részek a fellépésen a felvételek rögzítésére. De nyitottságuk megerősítette a rajongói bázist, és olyan módon táplálta a közösséget, ahogyan a hagyományos lemezeladás soha nem tudta volna. Ez a megközelítés, bár nem volt népszerű a lemezkiadók körében, sok rajongó számára az albumoknál is értékesebbé tette az egyes számok felvételét. Az olyan zenekarok, mint a Phish folytatják ezt a hagyományt, a Grateful Dead koncertjei pedig legendásak a felejthetetlen élő felvételek miatt. Az élő zenéhez való hozzáállásuk olyan hihetetlen élményt teremtett, amely túlmutat a lemezkiadók által uralt szektoron.

A lemezkiadók uralma is közeledik a végéhez

Mintegy 55 évvel ezelőtt a Grateful Dead előrevetítette azokat a trendeket, amelyek ma a decentralizált hálózatok alapját képezik, a kazettás kereskedéstől a digitális fájlmegosztásig. Az olyan online platformok, mint a Napster, a NYC Taper és a The Pirate Bay végül felváltották a kazettákat. Sok zenész alkalmazkodott ehhez a rajongók által vezérelt világhoz. Bár a Grateful Deadet laza hippikként bélyegezték meg, megelőzték korukat.Előre látták a digitális korszak nyitottság és szabadság felé irányuló elmozdulását. Előremutató szellemiségük olyan mintát adott, amely még ma is hatással van a zenei világra, és a decentralizált innovációt ösztönzi. A Grateful Dead öröksége párhuzamba állítható a Bitcoin középpontjában álló decentralizált megkzelítéssel. Ahogyan a zenekar megkerülte a lemezkiadókat, hogy közvetlenül kapcsolódjon a rajongókkal, a Bitcoin megkerüli a pénzügyi közvetítőket, és közvetlenül összekapcsolja az embereket az értékcserében.

Ez a cikk is érdekelhet: Elvis Presley NFT kerül fel a Bitcoinra

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél