A mobiltelefonok tiltása után sok gyermek az okosórák felé fordul

2024.10.30.
Olvasási idő: 3 perc

Nem csak Magyarországon, de az Egyesült Államokban is kifejezetten komoly társadalmi párbeszéd övezi a gyermekek iskolai telefonhasználatát. Ahogy a Wired cikke rámutatott, a mostani iskoláskorú gyermekek szüleinek gyermekkorában ugyan nem volt okostelefon, de akkor a vezetékes telefonok és a sokkal összetartóbb közösségek segítségével voltak megoldhatóak egyes helyzetek. Mivel azonban most sokan nem akarnak mobiltelefont venni egy bizonyos kor alatt gyermekeiknek, egy köztes megoldást választanak – ez pedig az okosóra. Ebben persze az is közrejátszik, hogy egyre több és több intézmény tiltja a mobiltelefonok használatát.

Alig néhánya éve az okosórák alig pár alapfunkcióval rendelkeztek, néhány telefonszámot tudtak tárolni és néhány előre beállított szöveges üzenetet lehetett velük küldeni. Ma viszont már a legtöbb okosóra már fotót és videót tud készíteni, teljes billentyűzetet képesek kezelni, hangüzenetet lehet velük küldeni, chatelni lehet rajtuk és így tovább. És a szektor pörög. Míg pár éve csak néhány cég gyártott okosórákat gyermekeknek, ma a szektoron belül ez már egy újabb szektor lett és az 5 éves gyermekek is célközönséggé váltak. A hatalmas érdeklődés mögött a növekvő szülői aggodalmak állnak.

Vajon az okosóra jobb, mint az okostelefon?

A szülők küzdenek a korai okostelefon bevezetés ellen, de a nyomkövetés lehetőségét sem akarják elmulasztani. Így jön a köztes megoldás, az okosóra. Ami ráadásul olcsóbb is. Egy T-Mobile kutatás szerint a mostani 4-12 éves gyermekek szüleinek 92%-a szeretné mindig tudni, hogy hol van a gyereke. Viszont az okosórák ilyen szintű elterjedésének lett hátulütője is. A tanárok és különféle oktatási vezetőknek egy újabb figyelemelvonó eszközzel kell harcolniuk. Amikor az Apple 2015-ben bevezette az Apple Watch-t, akkor az még szinte luxustermék volt, felnőtteknek. Ahogy viszont a szülők a régebbi modelleket leadták gyermekeiknek, teremtettek egy trendet is. Így az Apple maga is kiadott 2020-ben egy olyan órát, ami gyermekeknek készült, a felnőtt verzió lebutításával.

A gyermekeknek szóló okosórák piaca 2024-ben 1 milliárd dollárnál is többet érhet. Egy átlagos okosóra napjainkban 150 dollár körüli áron vásárolható meg az Egyesült Államokban és havi szinten 10 dollár körüli előfizetési díjat kell aztán fizetni. És a szülők a kutatások szerint ezen nem spórolnak. Ami pedig még érdekesebb trendnek nevezhető, hogy a korosztály, akiknek okosórája van, egyre lejjebb tolódik. Ma már 5-6 éveseknek is készülnek okosórák, ami szinte kizárólag a nyomkövetést és elérést biztosítja a szülő számára. Összességében egyébként a szülői félelem ilyen szintű megugrásában nagy szerepe van a médiának is. Ugyanis a folyamatos elérhetőség világában az egyes szörnyű és tragikus események is nagyon gyorsan utat találnak a szülői szívekbe.

Ártalmasak az okosórák?

Az okosóra viszonylagos megfizethetősége és korlátai miatt sok család már nem kérdezi meg magától, hogy mennyire valószínű, hogy a gyermeke egy erőszakos esemény áldozatává válik. Inkább arra gondolnak, hogy megbánják-e, ha elköltik azt a 200 dollárt a Starbucksban, szemben azzal, ha egy okosórát vesznek. Az okosórák használatának lehetséges hátrányai túlmutatnak a jellemfejlődés elmaradásán. Az okosórák gyakorlatilag még nem kerültek feltérképezésre a tudományos kutatásokban, és további vizsgálatokat igényelnek, mielőtt bárki is meggyőzően meg tudná mondani, hogy milyen hatással lehetnek a gyerekekre. De az egyértelmű, hogy a képernyők általában véve árthatnak a gyerekeknek, állítja elég sok gyermekvédő szervezet.

Igaz, az okosórák képernyője sokkal kisebb, mint egy telefoné. Funkciói korlátozottabbak. És bár a legtöbb gyerekeknek szánt okosóra játékokkal van felszerelve, ezek használata nehézkes lehet, és elriaszthatja a gyerekeket attól, hogy sokáig vagy egyáltalán játszanak. A szakértők szerint ettől még az okosórák nem mentesülnek a telefonok függőséget okozó, figyelemelterelő tendenciáitól. Az órák rezegnek, csengenek és pingelnek az értesítésektől. Más készülékekhez hasonlóan csábító dízájnnal készülnek. Nem csoda, hogy Magyarországon ma például a legtöbb iskolában az okosórákat is le kell adni a telefonnal együtt. És bármennyire is tartják ezt felháborítónak sokan, a világ elég sok országában vannak ilyen szabályok.

Érdekelhet még: Rosszabb mint a drog és az alkohol, és az egész életet tönkreteheti

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél