Saját rakétával lőtte ki magát az égbe, hogy bizonyítsa a Föld lapos

2024.11.03.
Olvasási idő: 2 perc

Egy önjelölt rakétaember bizonyítani akarta a laposföld-elméletét, ezért saját rakétájával 570 méter magasra lőtte ki magát, hogy meggyőződjön arról, hogy a világ frizbi alakú.

570 méter magasra lőtte fel magát  Mike „Őrült” Hughes

Annak ellenére, hogy a „lapos Föld” elképzelést tudományosan már számos alkalommal megcáfolták, világszerte az összeesküvés-elméletek híveinek ezrei még mindig meg vannak győződve arról, hogy bolygónk lapos.

Nem gondolta ezt másképp a 61 éves limuzinsofőr, Mike Hughes sem, aki szerint a Föld nem is csak simán lapos, hanem frizbi alakú is. A többséggel ellentétben Mike nem elégedett meg azzal, hogy interneten terjedő elméletekkel támassza alá teóriáját. Inkább más utat választott.

A néhai „Őrült” Mike Hughes a saját szemével és fotókkal akarta bizonyítani a Föld lapos jellegét, miután 2016-ban megvallotta áltudományos meggyőződését. Ezért bejelentette, hogy felrepül a sztratoszférába, egy házi készítésű rakétával, és fent az űrben lefényképezi az egész bolygót, hogy bebizonyítsa az igazát. A kilövésről készült videót lentebb találod.

Pokolian ijesztő, de egyikünk sem kerül ki élve ebből a világból

mondta 2018-ban az Associated Pressnek Mike.

Hughes hosszú hónapokig dolgozott a garázsában a rakéta elkészítésén. Kilövő állomásnak pedig egy lakókocsit alakított át rámpává, majd úgy módosította, hogy függőleges szögből induljon, és ne közterületen érjen vissza a Földre.

Miután többször összetűzésbe keveredett a hivatallal, végül megkapta a kilövési engedélyt Amboy magántulajdonban lévő városának vezetőjétől. Egy sikeres adománygyűjtési kísérlet után az őrült rakétás ember 2018 márciusában felszállt a Földről, és egészen 571 méteres magasságig emelkedett.

Becslése szerint a rakéta pár másodperc leforgása alatt körülbelül 560 km/órás sebességet ért el, majd megállt, és zuhanni kezdett. Hughes kinyitotta az első ernyőt, de olyan gyorsan zuhant, hogy egy másodikat is ki kellett nyitnia.

Az érkezés nem volt zökkenőmentes. A két ejtőernyő ellenére a landoláskor Hughes háta megsérült, és hordágyra is tették. Állítása szerint tisztában volt a kockázattal, és nem bánja, hogy vállalta a veszélyes küldetést.

Örülök, hogy megtettem? Igen, azt hiszem.

Nem ez volt az első vakmerő kísérlet

Hughes bevallotta, hogy nem ez volt az első vad és egyedi küldetése. 2002-ben bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, miután végrehajtotta a leghosszabb limuzinugrást.

Emellett 2014-ben Arizonában is fellőtt egy rakétát, és 415 méterig jutott. Az érkezés már ekkor is tragikusan sikerült, a felépülés három napig tartott.

Hughes, aki azt tervezte, hogy egy nap Kalifornia kormányzójává válik, soha nem tudta bebizonyítani a „lapos Föld” elméletét, mivel 2020-ban egy másik házi készítésű rakéta indítása során elhunyt.

Kapcsolódó:

dozsaben

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok, és aktív tagja vagyok egy szakkollégiumnak. Érdeklődési köröm széles skálán mozog: a nemzetközi gazdaságtantól a globális politikai folyamatokon át a politikai és társadalmi jelenségekig. A szerkesztőséghez 2023-ban csatlakoztam azzal a céllal, hogy közérthető, mégis mélyreható írásokon keresztül hozzam közelebb az összetettebb témákat az olvasókhoz.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél