Elon Musk az „ostoba kormányzati kiadások” leleplezésére készül

2024.11.15.
Olvasási idő: 2 perc

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója újabb ambiciózus tervvel állt elő, amely a kormányzati pazarlások felszámolását célozza. A DOGE, azaz a *Department of Government Efficiency* (Kormányzati Hatékonysági Hivatal) névre keresztelt kezdeményezés a maximális átláthatóság jegyében működik majd.

Musk közösségi platformján, az X-en jelentette be:

„A Kormányzati Hatékonysági Hivatal [DOGE] minden tevékenységét közzéteszik online a maximális átláthatóság érdekében.”

A projekt keretében Musk és csapata legalább 2 billió dollárnyi csökkentést kíván elérni az amerikai szövetségi költségvetés 6,75 billió dolláros éves összegéből.

A közvélemény bevonása

Musk nem győzi hangsúlyozni a nyilvánosság szerepét a kezdeményezésben. Felhívásában arra bátorította az embereket, hogy osszák meg véleményüket a kormányzati kiadásokról. Mint írta:

„Ha a nyilvánosság szerint valami fontostól vonunk el pénzt, vagy valami pazarlótól nem, csak jelezzék nekünk!”

Továbbá Musk egy különleges funkciót is bejelentett: létrehoznak egy ranglistát, amelyen a leginkább pazarló állami kiadásokat fogják felsorolni. Musk szerint ez a lista „egyszerre lesz tragikus és szórakoztató”.

A DOGE szerepe az „Amerika megmentése” programban

Donald Trump, amerika nagy visszatérője Muskot és Vivek Ramaswamy vállalkozót nevezte ki a DOGE vezetőinek. A hivatal célja a szövetségi bürokrácia csökkentése, valamint a pazarló kiadások megszüntetése.

Trump szerint a DOGE a „Save America” program egyik kulcsfontosságú eleme lesz majd. Kifejtette, hogy bízik Musk és Ramaswamy stratégiájában, amely átfogó auditot fog végezni a szövetségi kormányzat működésében. Álláspontja szerint ez a reform lehetőséget ad a pazarlás megszüntetésére és a hatékonyság növelésére.

Miért fontos a költségvetési reform Musk szerint?

Musk többször figyelmeztetett a kormányzati kiadások ellenőrizetlen növekedésére és az infláció veszélyeire. Szerinte a túlzott állami költekezés közvetett adókat ró az amerikaiakra, mivel növeli az inflációt. Egy Madison Square Gardenben tartott gyűlésen kijelentette:

„Le fogjuk venni a kormányt az emberek válláról és kirántjuk a pénztárcájukból.”

Ezen felül Musk arra is rámutatott, hogy a növekvő nemzeti adósság hosszú távon kockázatot jelenthet az amerikai gazdaság stabilitására, ezért sürgős pénzügyi reformokra van szükség.

Így látja Musk amerika jövőjét

Elon Musk optimistán tekint a jövőbe. Úgy véli, hogy a DOGE segítségével nemcsak hatékonyabbá tehetik a kormányzati működést, de az Egyesült Államokat is új magasságokba emelhetik. „Amerika nemcsak naggyá válik. Amerika olyan magasságokat fog elérni, amilyet még soha nem látott. A jövő csodálatos lesz” – zárta gondolatait.

Érdekelhet még:

GT

Tartalom- és szövegíróként, illetve fordítóként dolgozom, főleg az informatika, az üzleti etika és a vállalati képzések területén. Folyamatosan bővítem ismereteimet és alapos kutatást végzek, hogy a legnaprakészebb információkkal szolgálhassak cikkeimben.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél