Egy fogadó nyert Trumppal 11 millió dollárt, aztán Tysonnal veszített majdnem négyet

2024.11.17.
Olvasási idő: 1 perc

A Polymarket napjaink egyik szárnyaló csillagának nevezhető a kriptoszegmensben. A fogadási-előrejelzési platform igazán az amerikai elnökválasztással lendült be, dollármilliók ömlöttek be Trumpra és Harrisra. Mindezt úgy, hogy az Egyesült Államok polgárai nem is használhatják egyszerűen a felületet. Ami igazán jó a Polymarketnek, hogy mindig van egy-egy olyan húzóesemény, amire fogadnak az emberek. Nemrégiben ez volt a nagyon felkapott bokszmeccs a legendás Mike Tyson és az influenszerből lett bokszoló, Jake Paul között. A Netflix által élőben közvetített és hatalmas nézettséget hozó meccs a Polymarketen is óriásit ment.

Jake Paul keresztülhúzta többek számítását Tyson elleni győzelmével

Például egy bálna, aki 11 millió dollárt nyert azzal, hogy az elnökválasztásnál Trumpra fogadott, az összeg harmadát most elbukta. Az ismeretlen fogadó ugyanis arra fogadott, hogy Tyson nyerni tud majd, miközben döntéssel Paul simán behúzta 8 2-perces menet után a győzelmet. Ráadásul a meccsen Paul dominált, folyamatosan sorozta Tysont, aki láthatóan elkészült az erejével a végére. A meccs előtt a Polymarketen 63,5%-os aránnyal állt Paul győzelme, míg Tyson sikerét 29,5%-kal hozta az előrejelző platform. 8,5% volt a döntetlenre esélye. A „zxgngl” néven futó Polymarket-bálna mintegy 3,6 millió dollárt tett fel Tyson győzelmére. Vagyis több mint 11 millió részvényt vásárolt 33 centes átlagáron, ami egyharmados esélyt jelent.

Fogadása azonban ezúttal balul sült el, és a korábbi nyereménye egyharmadát elveszítette. A Paul/Tyson előrejelzési piac 63 millió dolláros forgalmat bonyolított le, ami jelzi a küzdelem népszerűségét az oldal felhasználói körében. Bár „zxgngl” elvesztette a fogadását, a Polymarket ranglistája szerint még mindig a negyedik legtöbbet kereső játékos az oldalon. Ha már ranglista, érdekesség, hogy a fogadásokra legtöbbet költő játékos nincs a legtöbbet nyerő legjobb 20 között sem.


Érdekelhet még: Mai áron számítva 808 millió dollárt bukott egy BTC felhasználó 2010-ben

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél