Trump nem tétlenkedik: 25%-os vámot vetett ki Kanadára és Mexikóra, míg Kínára csupán 10%-osat

2025.02.01.
Olvasási idő: 2 perc

Mától, azaz február 1-től, érvénybe lépnek Donald Trump ígéretei – az amerikai elnök vámot vezetett be Kanadával, Mexikóval, illetve Kínával szemben. 

A hírt Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője jelentette be a pénteki sajtótájékoztatón, aki cáfolta a március 1-jére való halasztásról szóló híreszteléseket.

Ezzel megdőltek a Goldman Sachs és a Deutsche Bank feltételezései a késedelemmel és a vámok fokozatos bevezetésével kapcsolatban.

Ennek ellenére lehetnek bizonyos kivételek – például az olaj és a gáz esetében, amelyeket Leavitt nem részletezett. Egyelőre csak Trump legutóbbi, olajjal kapcsolatos megjegyzéseire hagyatkozhatunk:

„Minden az ártól függ. Ha az olajat megfelelően árazzák be, ha megfelelően bánnak velünk – amit nem tesznek”, nyilatkozta az elnök.

Trump vámokon keresztül szeretné érvényesíteni érdekeit?

Az Amerikai Egyesült Államok októberben naponta körülbelül 4,6 millió hordó olajat importált Kanadából, míg Mexikóból 563 ezer hordót. Az USA napi termelése ugyanebben az időszakban átlagosan 13,5 millió hordó volt.

Pénteken Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azt mondta, hogy bárminemű vám „azonnali” és „erőteljes” választ vonna maga után.

„Készen állunk – egy céltudatos, erélyes, de ésszerű, azonnali válasszal reagálni a helyzetre. Nem célunk, hogy mindez megvalósuljon, de ha lép, mi is lépni fogunk”, magyarázta Trudeau.

Kanada áru- és szolgáltatásexportjának 75%-a az Egyesült Államokba irányul, így ha vámokkal sújtják azokat, az meglehetősen fájdalmas lesz a helyi gazdaság számára.

„Nem fogom szépíteni a dolgot – nemzetünk nehéz idők elé nézhet az elkövetkező napokban és hetekben. Tudom, hogy a kanadaiak nyugtalanok és aggódnak, de szeretném, ha tudnák, hogy a szövetségi kormány, sőt, a kormányzat minden szintje támogatja őket”, szólt a lakossághoz a kanadai miniszterelnök.

Doug Ford, Ontario tartomány miniszterelnöke, kijelentette, hogy ő nem rest visszavágni és ha kell, leveszi az amerikai alkoholos italokat a boltok polcairól. Tudniillik, Kanada a világ második legnagyobb piaca az amerikai szeszes italok számára a 27 országot tömörítő EU mögött.

Mindezek fényében elgondolkodtató, hogy vajon mennyire lesznek sikeresek Trump törekvései – gondolunk itt akár a kriptókra. Valóban célt érnek majd a vámok vagy eluralkodik majd a káosz az országok közti kereskedelem során?

Érdekelhet még: Mennyit érnek ma a Trudeau által befagyasztott szabadságkonvoj-bitcoinok?

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél