Zöldkártya helyett aranykártya? Trump új javaslata az állampolgárságra vágyóknak

2025.02.28.
Olvasási idő: 3 perc

Donald Trump egy új „aranykártya” javaslattal kívánja az országba vonzani az amerikai állampolgárságra vágyó gazdag bevándorlókat. A program a 35 éve érvényben lévő EB-5 vízumot váltaná fel.

„Gazdagok lesznek, sikeresek lesznek, sok pénzt fognak költeni, sok adót fizetni és sok embert foglalkoztatni. Úgy gondoljuk, hogy a program rendkívül sikeres lesz” – kezdte beszédét Trump, az aranyvízum javaslatának bemutatásakor.

Az aranyvízum a gazdag külföldieknek adna jogot arra, hogy az Egyesült Államokban éljenek és dolgozzanak, és 5 millió dolláros díj ellenében utat kínálna az állampolgársághoz.

Trump aranykártyája az EB-5 vízumot hivatott felváltani, amely 1990 óta létezik, és olyan külföldi befektetők számára volt elérhető, akik körülbelül 1 millió dollárt költöttek olyan új vállalatok finanszírozására, amelyek 10 vagy több munkavállaló számára teremtenek munkahelyet. Az amerikai külügyminisztérium a programot évi 10 000 vízumban maximalizálta. 3 000-et különített el azok számára, akik hajlandóak befektetni egy olyan területen, ahol magas a munkanélküliség.

A Trump-adminisztráció azt állítja, hogy az EB-5 program csalás volt

„Az EB-5 program tele volt ostobasággal, színleléssel és csalással, csak arra használták, hogy alacsony áron zöldkártyához jussnak. Ezért az elnök azt mondta, hogy megszüntetjük a programot” – mondta Howard Lutnick kereskedelmi miniszter.

Az EB-5 vízum korlátozza a “jogellenes eszközökkel (például bűncselekményekkel) szerzett vagyon befektetését”. Nem világos, hogy az arany vízumra is vonatkozna-e ugyanez, bár Howard Lutnick kereskedelmi miniszter azt mondta: „Biztosítani fogjuk, hogy csodálatos világszínvonalú polgárok jöjjenek”. Arra a kérdésére, hogy egy orosz oligarcha potenciálisan jogosult lehet-e aranykártyára, Trump így válaszolt: „Igen, valószínűleg. … Hé, ismerek néhány orosz oligarchát, akik kedves emberek. Lehetséges.”

Ha megvalósulna, az amerikai aranyvízum lenne a legdrágább vízum a világon.

Aranyvízumok világszerte

A világon több mint száz ország kínál aranyvízumot, beleértve Magyarországot is. A legtöbb aranyvízum program lehetőséget ad a családtagok (például házastársak és gyermekek) számára is a tartózkodási engedély megszerzésére, és végső soron az állampolgárság is elérhető, ha a megfelelő időszakot és egyéb feltételeket teljesítik.

aranyvízum
Forrás: Henley & Partners aranyvízum indexe, Bloomberg, VG-grafika

Megjegyzés: Az index 0–100 közötti pontskálán 10 tényezőt vizsgál, köztük az életminőséget, a kérvény elbírálásához és az állampolgársághoz vezető időtartamokat, az adórendszert, a vízum költségét és népszerűségét.

A magyar aranyvízum hétéves kihagyás után 2024 július 1-től lépett újra működésbe. A leggyakoribb módja a magyar aranyvízummal való letelepedésnek a következő lehetőségek révén történik:

  1. Befektetés ingatlanba: A külföldi állampolgárok vásárolhatnak ingatlant Magyarországon, általában legalább 300 000 euró értékben, ami lehetővé teszi számukra, hogy letelepedjenek az országban.

  2. Befektetés magyar vállalkozásba: Az aranyvízum elnyeréséhez a befektetők vállalkozásba is fektethetnek, ahol a befektetett tőke minimum összege meghatározott.

A legnépszerűbb aranyvízum-programja Portugáliának van. A portugál aranyvízum programban befektetésekért cserébe idővel akár Európai Uniós útleveleket is kaphatnak unión kívüli állampolgárok. 2012-es indulása óta 6,8 milliárd euró befektetést hozott az országnak, és a pénz nagyrészt az ingatlanpiacba áramlott. A programot régóta kritizálták többek között azért, mert torzítja az ingatlanpiacot és növeli a lakásárakat és lakbéreket.

Rebeka

2021-ben kezdtem el érdeklődni a kriptovaluták - elsősorban a bitcoin - iránt, ekkor mélyedtem el a programozás világában, és kezdtem el tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon. A tartalomgyártás mellett gyakran részt veszek különböző Bitcoin rendezvényeken, konferenciákon, ami nagyban rásegít, hogy még inkább a kriptoközösség tagjának érezzem magam.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél