Ez a három nagyhatalom véget vetne a dollár egyeduralmának

2025.03.01.
Olvasási idő: 2 perc

Bár az amerikai dollár jelenleg a többpólusú rendszer talán legfontosabb valutája, a keleti nagyhatalmak egyre inkább arra törekednek, hogy függetlenné váljanak az USD-től.

Ahogy arról tavaly nyáron beszámoltunk, a BRICS-országok jelenleg egy saját valuta bevezetését tervezik, ami része a Kelet dollármentesítésre vonatkozó terveinek. Azonban most, hogy Trump elképesztő vámok kivetését jelentette be, ez a folyamat valószínűleg még inkább fel fog gyorsulni. És bár egyre több keleti hatalom csatlakozik ehhez a törekvéshez, cikkünkben azt a három országot vizsgáljuk meg, amelyek a leginkább élen járnak a dollármentesítésben.

1. Oroszország

Oroszországot az Egyesült Államok az ukrajnai háború miatt súlyos szankciókkal sújtotta, és végül a SWIFT fizetési rendszerből is kitiltotta. Oroszország azóta egyre inkább törekszik arra, hogy átálljon a rubel, illetve a kínai valuta, a jüan használatára. Emellett a nagyhatalom a kriptoszektorba való belépést is fontolgatja, ezzel is függetlenedve az USD-től.

Érdemes megjegyezni, hogy a kínai jüan Oroszországban a 2023 és 2024 közötti összes nemzetközi tranzakció 42%-át tette ki, míg a dollár használata mindössze 39%-ra korlátozódott.

2. Kína

Oroszország mellett Kína is már egy ideje kitűzte céljául a dollártól való függetlenedést. A keleti nagyhatalom az utóbbi időben nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy globális szinten elfogadott nemzetközi valutává tegye a jüant. Oroszországgal együttműködve Kína egy olyan új pénzügyi rendszer bevezetését tervezi, amelyből a dollár teljesen ki van zárva.

Kína dollármentesítési stratégiája magában foglalja az aranytartalékainak növelését és az amerikai állampapír-állományának csökkentését. A lépés célja, hogy a kínai gazdaságot elszigetelje az amerikai vámoktól és az esetleges pénzügyi szankcióktól.

3. Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábia a legújabb ország, amely csatlakozott a dollármentesítésben részt vevő hatalmakhoz. Ahhoz, hogy megértsük Szaúd-Arábia kapcsolatát a dollárral, először érdemes tisztázni a petrodollár fogalmát. A petrodollár egy 1974-ben kötött egyezmény, amely Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok között jött létre, és amelynek értelmében a szaúdiak vállalták, hogy csak dollárért adnak el olajat. Az alku emellett azt is előírta, hogy a szaúdiak a dollárfeleslegüket amerikai kincstárjegyekbe fektetik.

A megállapodás azonban már nincs érvényben, és a szaúdiak elkezdték más valutákkal lebonyolítani a kifizetéseket. Sőt, egyesek szerint a kínai jüan hamarosan egyre nagyobb dominanciára tehet szert az országnak eszközölt fizetéseknél.

Emellett Szaúd-Arábia és Kína stratégiai szövetségesek, és egyre szorosabb együttműködést folytatnak az energia-, illetve a pénzügyi szektorban, ami tovább erősítheti a dollár kizárását a két ország közötti tranzakciókból.

Érdekelhet még: Vajon mennyi a fizetése a világ vezetőinek, hol van a rangsorban a magyar miniszterelnök?

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél