Már a németeket sem engedik be az Egyesült Államokba?

2025.03.21.
Olvasási idő: 3 perc

Németország nemrégiben módosította az amerikai állampolgárok beutazási feltételeit, miután három német állampolgárt is őrizetbe vettek az Egyesült Államokban. Egyikük Mexikóból akart belépni az országba – sikertelenül. Az eset rávilágít a két ország közötti utazási szabályok szigorodására és a bevándorlási politika megváltoztatására. A közelmúltban lezajlott német választások után a bevándorlási politika szigorítása is előtérbe kerülhet, ez pedig várhatóan hatással lesz a turizmusra, az utazókra és a más országokkal ápolt kapcsolatokra is.

Illegális beutazás az Egyesült Államokba

A közelmúltban három német állampolgárt tartóztattak le az Egyesült Államokba történő beutazás során, ami arra késztette a német külügyminisztériumot, hogy frissítse az amerikai utazási feltételeket és tanácsokat. Az érintett személyek közül a 34 éves Fabian Schmidt-et a bostoni Logan repülőtéren tartóztatták le, a 25 éves Lucas Sielaff turistavízummal érkezett az USA-ba, míg Jessica Brösche Tijuanából próbált meg belépni amerikai barátaival az Egyesült Államokba.

A német külügyminisztérium honlapján olvasható figyelmeztetés szerint az országba történő beutazáshoz az amerikai határellenőrzésnek végleges döntése van, az ESTA-igazolás, vagyis elektronikus utazásengedélyezési rendszer, nem elégséges feltétel.

A hivatal megjegyezte, hogy az illegális határátlépés büntetőjogi elítélést vonhat maga után, az egyén tartózkodási céljával kapcsolatos hamis információk, vagy a vízum túllépése akár már letartóztatást, őrizetbe vételt, vagy akár kitoloncolást is vonhat maga után.

Beutazási feltételek az USA-ba

A legtöbb európai országból, köztük Németországból is, legfeljebb 90 napra lehet belépni az Egyesült Államokba. Ennek ellenére, amikor a német állampolgárokat külön-külön őrizetbe vették a San Diego-Tijuana határon átlépve, megtagadták tőlük a belépést, egyiküket pedig fogolytáborba küldték.

Schmidt édesanyja szerint fiával keményen bántak a Rhode Island-i létesítményben. Az erőszakos kihallgatás és a levetkőztetés mellett hideg zuhany alá kényszerítették. Brösche barátai szerint kilenc napot töltött a kaliforniai Otay Mesa fogolytáborban magánzárkában, bár a létesítmény vezetése ezt tagadja. Sielaff-ot két hétig tartották fogva, majd visszaküldték Németországba.

A szigorodó beutazási feltételek, valamint a megkérdőjelezhető intézkedések többek között a Trump-adminisztráció bevándorlás elleni fellépésének és tömeges kitoloncolási tervének a része, melyek a déli határon történő növekvő számú behatolási próbálkozások következtében szükségesek.

A republikánus elnök régóta az illegális bevándorlás megállítása mellett kampányol, ugyanakkor olyan programokat igyekszik kialakítani, amelyek legális beutazási lehetőségeket teremtenek a migránsok és az Egyesült Államokba belépni kívánó egyének számára.

Németország reakciója

A három német állampolgár őrizetbe vétele rávilágított az Egyesült Államok szigorú beutazási szabályaira és azok érvényesítésére. A német külügyminisztérium amellett, hogy frissítette az amerikai utazási tanácsokat, figyelmeztette állampolgárait az esetleges következményekre. Az új útmutatás hangsúlyozza, hogy a korábbi büntetőítéletek, vízumtúllépések, vagy helytelen utazási adatok letartóztatáshoz, őrizetbe vételhez, vagy akár kitoloncoláshoz is vezethetnek.

A három német állampolgár beutazási problémái mögött különböző okok álltak, ugyanakkor esetük rávilágít arra, hogy még érvényes vízummal, vagy ESTA-engedéllyel sem garantált a beutazás. A szigorú beutazási szabályok megsértése esetén az érintettek akár 5-10 évre szóló beutazási tilalmat is kaphatnak.

Az ESTA-engedély egyébként 2024 februárja óta a magyar állampolgárok számára két évről egy évre csökkent. Az engedély egyszeri beutazásra jogosít fel. Ezt az utazást megelőzően legalább 72 órával szükséges benyújtani, az engedéllyel pedig legfeljebb 90 napot lehet az Egyesült Államokban tartózkodni turista, üzleti, vagy átutazási céllal.

Érdekelhet még: Trump egy 41 országot érintő beutazási tilalmat fontolgat

Lelo

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem pénzügy számvitel alapszakon, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen befektetéselemző mesterszakon. 2020 tavasza óta foglalkozom részvényekkel és kriptovalutákkal, a BitcoinBázis csapatához 2024 januárjában csatlakoztam, ahol első sorban technikai elemzéseket, kutatásokat és árfolyam-előrejelző modelleket készítek.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél